-

A Milliken & Company felvásárolta az Encapsys, LLC-t

SPARTANBURG, S.C--(BUSINESS WIRE)--A több mint másfél évszázadra visszanyúló anyagtudományi tapasztalatokkal rendelkező globális, diverzifikált gyártó vállalat, a Milliken & Company (a továbbiakban „Milliken”) felvásárolta a Cypress Performance Group LLC-től (a továbbiakban „Cypress”) a mikrokapszulázás terén az egyik globális vezetőnek számító Encapsys, LLC-t (a továbbiakban „Encapsys”). Az ügylet hivatalos zárására 2021. október 18-án került sor.

„Ahhoz, hogy előreléphessünk a fenntarthatóság terén, nagy ívű terveket kell készítenünk és hatékony együttműködést kell megvalósítanunk partnereinkkel. Ezért nagy izgalommal üdvözöljük az Encapsys-t a Milliken család tagjaként” - nyilatkozta Halsey Cook, a Milliken & Company elnök-vezérigazgatója. „Az Encapsys szakértelmére támaszkodva és cégünk skálázási lehetőségeinek kiaknázása révén képesek leszünk fokozni erőfeszítéseinket, melyek célja fenntartható újítások kidolgozása ügyfeleink számára.”

„Az Encapsys az innováció, a tudomány és a technológia sajátos elegyét biztosítja a Milliken csapata számára” – tette hozzá Cindy Boiter ügyvezető alelnök és a Milliken Chemical (Vegyi) divíziójának elnöke. „Ez a felvásárlás, mely globális piacot biztosít speciális vegyi anyagokat tartalmazó portfóliónknak, fel fogja gyorsítani az általunk kiszolgált piacok és ügyfelek számára biztosítandó fenntartható megoldások kidolgozását.”

Az Encapsys-nek a Milliken szervezetébe való integrálása során a napi tevékenységek fennakadás nélkül fognak folytatódni, ideértve a meglévő beszállítókkal és ügyfelekkel való kapcsolattartást is.

Az Encapsys, melynek székhelye Appletonban, Wisconsin államban található, az egyik vezető cégnek számít a mikrokapszulázási technológiák terén. A mikrokapszulázás során az alapanyag köré egyenletes, mikroméretű polimer burkolat kerül, amely gyakorlatilag „kapszulába” foglalja az anyagot. A mikrokapszulázást számos iparág alkalmazza, mivel a felelős fogyasztás és az aktív anyagok biztonságos felhasználásának elősegítése révén lehetővé teszi a vállalatok számára fenntarthatóbb termékek előállítását.

„Az Encapsys alkalmazottai nagy izgalommal várják, hogy a Milliken csapatának tagjai legyenek, és örömmel üdvözlik ezt a világklasszisnak számító céget Északkelet-Wisconsinban” – jelentette ki Mary Goggans, az Encapsys elnöke. „Cégeink vállalati kultúrája és értékei tökéletesen illeszkednek, és alig várjuk, hogy a Milliken globális erőforrásaira támaszkodva felgyorsíthassuk az innovációs folyamatokat és a vállalat növekedését.”

A Milliken jogi tanácsadója a Jones Day, pénzügyi tanácsadója pedig a J.P. Morgan Securities LLC volt. Az Encapsys-t a BofA Securities, Inc. és a Credit Suisse Securities (USA) LLC látta el pénzügyi tanácsokkal, jogi tanácsadóként pedig a Morgan, Lewis & Bockius LLP támogatta.

Amit a Millikenről tudni kell…

A Milliken & Company az egyik vezető globális gyártó vállalat, amely az anyagtudományokra való összpontosításának eredményeként kézzel fogható közelségbe hozza a jövő áttöréseit. Az ágazatvezető molekuláktól a fenntartható újításokig a Milliken olyan termékeket állít elő, amelyek gazdagabbá teszik az emberek életét és megoldást kínálnak ügyfelei és a közösségek problémáira. A felelősségvállalást és a kiválóságot alapvető értéknek tekintő vállalat több ezer szabadalmára és a textilipari, a padlóburkolási, illetve az egészségügyi ágazatban hasznosított megoldásokat, valamint különleges vegyi anyagokat tartalmazó portfóliójára támaszkodva dolgozik a jövendő generációk érdekében a világ fejlődésére gyakorolt pozitív hatás eléréséért. Tudjon meg többet a Milliken kiapadhatatlan tudásvággyal rendelkező szakembereiről és ötletes megoldásairól honlapunkon (milliken.com), illetve a Facebook-on, az Instagram-on, a LinkedIn-en, valamint a Twitter-en!

Amit az Encapsys-ról tudni kell…

Az Encapsys, melynek székhelye Appletonban, Wisconsin államban található, világszerte elismert újítónak számít a mikrokapszulázási technológiák terén, és már több mint 65 éve látja el innovatív megoldásokkal az otthonápolást biztosító, személyes higiéniai termékeket, textíliákat, ágyneműt és önmásoló papírt előállító, illetve a mezőgazdaságban tevékenykedő partnereit. További információkért az Encapsys-ről kérjük, látogasson el honlapunkra: www.encapsys.com.

Amit a The Cypress Performance Group LLC-ről tudni kell…

Az Encapsys 2015 óta a The Cypress Performance Group tulajdonát képezi. A Cypress egy George Sherman által alapított holding vállalat, amely a hozzáadott értéket biztosító gyártási tevékenységeket végző és ipari szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokra fókuszál. A Cypress üzleti rendszere segítségével támogatja a vállalatokat stratégiai terveik megvalósításában, lehetővé téve, hogy a növekedésre és az üzemi hatékonyságra összpontosítsák erőfeszítéseiket, miközben ágazatvezető gyakorlatokat dolgoznak ki az ügyfélélmény javítása és a részvényesek számára biztosított érték növelése érdekében.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Betsy Sikma, Milliken
betsy.sikma@milliken.com
864.909.7908

More News From Milliken & Company

A Milliken & Company „AZ EMBERISÉGNEK” elnevezésű 2022-es fenntarthatósági jelentésében a vállalat ötéves fejlődését mutatja be

SPARTANBURG, Dél-Karolina--(BUSINESS WIRE)--A diverzifikált, globális gyártó vállalat, a Milliken & Company ma közzétette az ötödik éves fenntarthatósági jelentését, amely „Az emberiségnek” (For HumanKind) címet viseli. A jelentés nyomon követi a Milliken fejlődését a 2019-ben kitűzött és 2025-ig elérendő fenntarthatósági célok tekintetében, valamint kiindulási adatokat ad a 2022-ben hivatalosan ellenőrzött nettó nullás célkitűzésekhez. A jelentés bemutatja, milyen hatással van a fenntartha...

A Milliken & Company elnyerte a 2023. évi World’s Most Ethical Companies kitüntetést

SPARTANBURG, Dél-Karolina--(BUSINESS WIRE)--A diverzifikált globális gyártót, a Milliken & Company-t már tizenhetedik éve tünteti ki az Ethisphere, az etikus üzleti gyakorlatok normáinak kialakításában és előmozdításában vezető szerepet vállaló társaság a 2023 World’s Most Ethical Companies címmel. A Milliken egyike a 19 országban és 46 iparágban működő kitüntetettnek és egyike annak a mindössze hat vállalatnak, amelyek a díj 2007-es alapítása óta minden évben felkerülnek a World’s Most Eth...

A Milliken & Company elkötelezte magát a karbonsemleges jövő mellett

SPARTANBURG, S.C.--(BUSINESS WIRE)--A Milliken & Company diverzifikált, globális gyártó vállalat bejelentette, hogy az ENSZ által támogatott Science Based Targets initiative (SBTi) jóváhagyta tudományosan megalapozott karbonsemlegességi célkitűzéseit. Az SBTi egy nemzetközi szervezetekből álló közösség, amely segít a vállalatoknak az éghajlatkutatás eredményeivel és a párizsi éghajlatvédelmi egyezménnyel összhangban álló kibocsátáscsökkentési célok meghatározásában. „A Millikennél a fenntar...
Back to Newsroom