A Milliken & Company elkötelezte magát a karbonsemleges jövő mellett
A Milliken & Company elkötelezte magát a karbonsemleges jövő mellett
Az SBTi vizsgálja a vállalat 2050-ig teljesítendő tudományosan megalapozott karbonsemlegességi célkitűzését
SPARTANBURG, S.C.--(BUSINESS WIRE)--A Milliken & Company diverzifikált, globális gyártó vállalat bejelentette, hogy az ENSZ által támogatott Science Based Targets initiative (SBTi) jóváhagyta tudományosan megalapozott karbonsemlegességi célkitűzéseit. Az SBTi egy nemzetközi szervezetekből álló közösség, amely segít a vállalatoknak az éghajlatkutatás eredményeivel és a párizsi éghajlatvédelmi egyezménnyel összhangban álló kibocsátáscsökkentési célok meghatározásában.
„A Millikennél a fenntarthatóság alapérték” – magyarázta Halsey Cook, a Milliken & Company elnök-vezérigazgatója. „A klímaváltozás nagy terheket ró a közösségekre, a vállalatokra és a bolygóra. Eljött az ideje az érdemi fellépésnek.”
Az SBTi számításai szerint azok a vállalatok, amelyek elkötelezték magukat az éghajlatkutatók ajánlásainak megfelelő kibocsátás-csökkentés mellett, jelenleg 38 billió amerikai dollárt, vagyis a világgazdaság egyharmadát képviselik. A Milliken egyike a világ első 50 vállalatának, amelyek megkapták a tudományosan megalapozott karbonsemlegességi céljaik jóváhagyását, és része annak a több mint 1300 vállalatnak, amelyek az SBTi 2021. évi vállalati karbonsemlegességi szabványa szerint határozták meg karbonsemlegességi kötelezettségeiket. A Milliken az első olyan vállalat, amely elnyerte az SBTi jóváhagyását a vállalat globális központjának otthont adó Dél-Karolinában.
„A karbonsemlegesség nem minden esetben ugyanazt jelenti, ezért a Milliken úgy határozott, hogy a 2018-as bázisévhez képest 2050-re valóban nullára csökkenti az üvegházhatást okozó gázkibocsátásait a teljes értéklánc tekintetében” – mondta Kasel Knight, tanácsadó és a Milliken fenntarthatóságért felelős vezetője. „Az SBTi-vel való együttműkődésnek köszönhetően karbonsemlegességi vállalásunkat, valamint rövid és hosszú távú céljainkat az elérhető legjobb tudományos ismeretek fényében teljes körűen vizsgáltuk át.”
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Milliken élen jár ebben a munkában” – tette hozzá Cook. „Kitűzött céljaink lehetővé teszik, hogy több mint 8000 fős csapatunk mérsékelje a kockázatokat, minimalizálja a hatásokat, hatékonyan dolgozzon, ellenőrizze a költségeket és új lehetőségeket találjon termékeink kiszállítására.”
Amit a Millikenről tudni érdemes
A Milliken & Company vezető, globális gyártói vállalat, amely az anyagtudományokra való összpontosításának eredményeként kézzel fogható közelségbe hozza a jövő áttöréseit. Az ágazatvezető molekuláktól a fenntartható újításokig a Milliken olyan termékeket állít elő, amelyek gazdagabbá teszik az emberek életét és megoldást kínálnak ügyfelei és a közösségek problémáira. A felelősségvállalást és a kiválóságot alapvető értéknek tekintő vállalat több ezer szabadalmára és a textilipari, padlóburkolási, illetve az egészségügyi ágazatban hasznosított megoldásokat, valamint különleges vegyi anyagokat tartalmazó portfóliójára támaszkodva dolgozik a jövendő generációk érdekében a világ fejlődésére gyakorolt pozitív hatás eléréséért. Tudjon meg többet a Milliken kíváncsisággal megáldott szakembereiről és ötletes megoldásairól honlapunkon (milliken.com) és a Facebook-on, az Instagram-on, a LinkedIn-en és a Twitter-en.
Amit a Science Based Targets initiative kezdeményezésről tudni érdemes
A Science Based Targets initiative (SBTi) egy globális szervezet, amely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy az éghajlatkutatás legújabb eredményeivel összhangban álló, ambiciózus kibocsátáscsökkentési célokat határozzanak meg. A szervezet célja, hogy a világon mindenhol felgyorsítsa azt a folyamatot, hogy a vállalatok 2030-ig megfelezzék kibocsátásukat, 2050-ig pedig elérjék a teljes karbonsemlegességet. A kezdeményezés együttműködés a CDP, az Egyesült Nemzetek Global Compact egyezménye, a Világ Erőforrásai Intézet (WRI), a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a We Mean üzleti koalíció egyik kötelezettségvállalása között.
E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.
Contacts
Betsy Sikma
betsy.sikma@milliken.com
864.909.7908

