-

A Mary Kay kézfertőtlenítőt gyárt és adományoz a COVID-19 világjárvány elleni küzdelem támogatása céljából

DALLAS--(BUSINESS WIRE)--Mary Kay Inc. bejelentette, hogy a vállalat globális ellátóláncának és gyártó létesítményeinek egy részét arra fogja használni, hogy kézfertőtlenítőt gyártson, amelyre nagy szükség van a mostani világjárvány közepette. A gyártósorról lekerülő első termékeket a cég adományként juttatja el azokhoz, akik a COVID-19 világjárvány elleni küzdelem frontvonalában állnak helyt.

"A globális COVID-19 járvány miatt szokatlan kihívásokkal nézünk szembe, mégis annak ellenére, hogy vagy semmiféle előrejelzést nem kaptak, vagy csak igen rövid idő állt rendelkezésükre a rendkívüli helyzetre való felkészülésre, mind a gazdasági élet szereplői, mind a magánemberek gyorsan rájöttek, hogyan vehetik ki a részüket a pandémia elleni harcból" - magyarázta David Holl, a Mary Kay Inc. elnöke és vezérigazgatója "Vállalatunk azzal tudja támogatni az első vonalban küzdőket és hozzájárulni a válság leküzdéséhez, hogy kézfertőtlenítőt gyárt."

Az Amerikai Egyesült Államok Járványügyi és Betegségmegelőzési Központja (Centers for Disease Control and Prevention [CDC]) alkoholalapú kézfertőtlenítők használatát javasolja a fertőzés megelőzése céljára. A jelentősen megnövekedett fogyasztói kereslet miatt azonban a CDC által ajánlott kézfertőtlenítőkből nem áll rendelkezésre elegendő sem a lakosság, sem az egészségügyi ellátó intézmények számára.

A Mary Kay az elmúlt héten azon dolgozott, hogy egyes gyártó létesítményeit átállíthassa kézfertőtlenítő előállítására: beszereztük a szükséges alapanyagokat, felmértük a rendelkezésünkre álló csomagolóanyag-készleteket, előkészítettük a gyártósorokat és megszerveztük a késztermékek szállítását.

Az első legyártott kézfertőtlenítőket adományként a Baylor Scott & White Dallas Foundationhöz (Baylor Scott & White Dallas Alapítvány) juttatjuk el. A Baylor Scott & White Texas államban a legnagyobb és az Amerikai Egyesült Államokban is a legnagyobbak közé tartozó not-for-profit egészségügyi ellátó rendszer, amelynek 52 kórházában és több mint 800 betegellátó központjában 7500 aktív orvos és több mint 47000 fős személyzet dolgozik.

"Ebben a példa nélkül álló válsághelyzetben elkötelezett orvosaink továbbra is hűségesen szolgálják azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van a segítségünkre" - nyilatkozta Kristi Sherrill Hoyl, a Baylor Scott & White Health politikai és közösségi vezetője. "Rendkívül hálásak vagyunk a Mary Kaynek bőkezűségéért és azokért az innovatív megoldásokért, amelyeknek köszönhetően el tudnak látni minket egy, a betegeink és a gyógyító személyzet szempontjából egyaránt kulcsfontosságú cikkel. Rendkívüli inspirációt jelent számunkra, hogy a közösségünkben olyan szervezetekkel működhetünk együtt, amelyek elkötelezettek az emberek életének jobbá tétele iránt."

Amit a Mary Kay-ről tudni kell…

Több mint 56 évvel ezelőtt Mary Kay Ash, egyikeként azoknak a nőknek, akiknek sikerült áttörni a nők vezető pozíciókba kerülését akadályozó, sokszor "láthatatlan" korlátokat, három cél teljesítését tűzte ki az általa létrehozott szépségápolási cég elé: biztosítson ígéretes lehetőségeket a nők számára, gyártson ellenállhatatlan termékeket és tegye jobbá a világot. Ez az álom szolgált alapul annak a ma már több milliárd dolláros bevételt elérő vállalatnak a felépítéséhez, amely mintegy 40 országban több millió független szépségápolási tanácsadó munkatárs közreműködésével értékesíti termékeit. A Mary Kay elkötelezett a szépségápolási termékek tudományos alapjait biztosító kutatások és innovatív bőrápolási, dekorkozmetikai és táplálékkiegészítő termékek és illatszerek előállítása iránt. A Mary Kay elkötelezett a nők és családjuk szerepvállalásának támogatása iránt, és ennek érdekében szerte a világon együttműködik különféle szervezetekkel, főként olyan területekre összpontosítva erőfeszítéseit, mint a rákkutatás, a családon belüli erőszak áldozatainak védelme, valamint a közösségi életterek szépítése és a gyermekek támogatása álmaik elérésében. Mary Kay Ash eredeti elképzelése továbbra is fényesen ragyogó vezércsillag számunkra - és ennek az elképzelésnek a megvalósításához minden egyes eladott rúzs egy lépéssel közelebb juttatja cégünket. További információkért látogasson el honlapunkra a következő internetes címen: MaryKay.com.

Amit a Baylor Scott & White Health-ről tudni kell…

Texas állam legnagyobb not-for-profit egészségügyi ellátó rendszere, a Baylor Scott & White Health azzal a céllal végzi tevékenységét, hogy biztosítsa az általa kiszolgált minden egyén, család és közösség egészségét és jóllétét. Az integrált ellátó hálózattal rendelkező rendszerbe tartozik a Scott and White Egészségbiztosítási Rendszer (Scott and White Health Plan), a Baylor Scott & White Kutatóintézet (Baylor Scott & White Research Institute) és a Baylor Scott & White Quality Alliance elnevezésű egészségügyi ellátó rendszer. Az 52 kórházzal és több mint 1000 ellátóhellyel (ideértve a Dallasban és Temple-ben működő, vezető akadémiai gyógyászati központokat) rendelkező rendszer mindennemű egészségügyi ellátást biztosít, az alapellátástól kezdve egészen a kiemelkedő minőségi színvonalú, számos díjjal elismert szakorvosi ellátásig Texas állam egész területén, valamint virtuális ellátópontok révén. Ha szolgáltatási területe egy állam lenne, akkor a nyolcadik legnagyobbnak számítana, mivel több embernek biztosít ellátást, mint Georgia állam lakossága. Az eredetileg keresztény gyógyító misszióként létrehozott Baylor Scott & White továbbra is elkötelezetten igyekszik teljesíteni mintegy száz évre visszanyúló küldetését, melynek célja, hogy mindenki számára megengedhető, hozzáférhető ellátást nyújtson és a lehető legjobb fogyasztói élményt biztosítsa a szolgáltatásait igénybe vevőknek. További információkért kérjük, látogasson el a következő weboldalra: BSWHealth.com.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Mary Kay Inc. Corporate Communications
marykay.com/newsroom
972.687.5332 or  media@mkcorp.com

Mary Kay Inc. Logo
Mary Kay Inc. Logo

Mary Kay Inc.



Contacts

Mary Kay Inc. Corporate Communications
marykay.com/newsroom
972.687.5332 or  media@mkcorp.com

More News From Mary Kay Inc.

A Mary Kay Ash Foundation® 500 000 dolláros támogatást nyújt a Baylor Scott & White Health részére a rákkutatás és a korai felismerés előmozdítására

DALLAS--(BUSINESS WIRE)--A Mary Kay Ash Foundation®, amely közel három évtizede a női egészségügyi innováció bajnoka, bejelentette, hogy 500 000 dolláros támogatást nyújt a Baylor Scott & White Dallas Foundation alapítvány részére, hogy felgyorsítsa a tripla-negatív emlőrák klinikai vizsgálatát, és előmozdítsa a korai felismerési kezdeményezéseket, amelyek az újonnan létrehozott Texas Cancer Interception Institute-ban a reaktívról a proaktívra helyezik át a hangsúlyt. A kettős támogatás a k...

Nézz szembe a jövővel: A Mary Kay mesterséges intelligencia alapú alapozókeresője készen áll arra, hogy felforgassa a szépségipart

DALLAS--(BUSINESS WIRE)--A Mary Kay Inc., a közvetlen értékesítés és a bőrápolási innováció globális vezetője bejelentette az élvonalbeli AI Foundation Finder (mesterséges intelligencia alapú alapozókereső) bevezetését – egy intuitív technológiát, amelynek célja, hogy segítsen a vásárlóknak könnyen megtalálni a nekik megfelelő alapozót, miközben lehetővé teszi a Mary Kay független szépségápolási tanácsadói számára, hogy támogassák vásárlóikat abban, hogy közvetlenül a telefonjukon megtalálják a...

A Mary Kay ikonikus rózsaszín Cadillac-je a vadonatúj OPTIQ modellel elektromossá válik

DALLAS--(BUSINESS WIRE)--A globális kozmetikai óriás, a Mary Kay Inc. a mai napon bejelentette, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett a felhatalmazás terén: imádott rózsaszín Cadillac modelljét teljesen elektromos járművé (EV) alakította. A rózsaszín Cadillac OPTIQ a Mary Kay éves szemináriumán került bemutatásra, amelyet első ízben rendeztek meg az észak-karolinai Charlotte vibrálóan élénk városában. A Cadillac OPTIQ hatalmas előrelépést jelent a Mary Kay elkötelezettségében az innováció, a környe...
Back to Newsroom