-

A Sportot a Szaúdiaknak Szövetség bejelentette, hogy a harmadik rijádi maraton helyszíne az új Kingdom Arena lesz

RIJÁD, Szaúd-Arábia--(BUSINESS WIRE)--A Sportot a Szaúdiaknak Szövetség (SFA) bejelentette, hogy az újonnan épült Kingdom Arénából rajtol és ott is ér célba a sportminisztérium által támogatott harmadik rijádi maraton február 10-én.

A rijádi maraton az ország egyik legjobban várt sporteseményévé vált, így a Kingdom Arena tökéletes helyszíne az izgalmas országúti verseny rajtjának és befutójának. A 2023-as maratonon 128 országból 15000 futó vett részt, és a szaúdi állampolgárok aránya elérte a 61,6%-ot. Felmérések is készültek 2023-ban abból a célból, hogy a maraton megszerezze a Nemzetközi Atlétikai Szövetség országúti futóversenyekre vonatkozó hitelesítését.

A rajt és a cél a Kingdom Arenával szemben lévő Imam Saud bin Faisal Roadon lesz. Versenyszámok: teljes maratoni táv (42,2 km), félmaraton (21,1 km), 10 km-es táv a 17 évesnél idősebb korosztály számára, valamint 4 km-es táv a kezdőknek, családoknak és gyerekeknek. A Kingdom Arena téren február 9-én és 10-én felállítják a „maratoni falut”, ahol nemcsak ételt és italt árusítanak majd, de szórakozási lehetőségek, valamint fitnesz- és wellness-tevékenységek széles választéka is várja az érdeklődőket.

A 21,1 km-es távot Rijád utcáin jelölték ki, és a félmaraton és a maraton résztvevői olyan nevezetességek mellett haladnak el, mint a Diriyah és a Wadi Hanifa – a 42,2 km-es távot futók kétszer teszik meg a kijelölt útvonalat. A 10km-es táv a város északi részén halad, érintve a Wonder Gardent és a Boulevard World területét, míg a 4 km-es táv ez utóbbi és a hosszabb, 21,1 km-es táv közötti szakaszt fedi le.

Shaima Saleh Al-Husseini, az SFA ügyvezető igazgatója a következőket mondta el: „Nagyon örülünk az újabb rijádi maratonnak, és annak, hogy a város legújabb sportlétesítménye, a Kingdom Arena is szerepet kapott a versenyben. Arra számítunk, hogy az idei lesz az eddigi legnagyobb és legjobb esemény, és általa teljesíteni tudjuk azt a küldetésünket, hogy egyre többen kezdjenek el sportolni a Királyságban.”

A rijádi maraton célja, hogy sok, azonos érdeklődésű embert hozzon össze, akik között barátságok szövődnek és akik életre szóló emlékeket szereznek az embert próbáló utazás során. Regisztrálni lehet a rijádi maraton weboldalán, valamint az SFA weboldalán és applikációjában.

A Sportot a Szaúdiaknak Szövetség (SFA) proaktív közösségi sport- és wellness szervezet, amelyet abból a célból alapítottak, hogy népszerűsítse az egészséges életmódot Szaúd-Arábiában. További információk a weboldalon találhatók: https://sportsforall.com.sa/

*Forrás: AETOSWire

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

More News From Saudi Sports for All Federation

Az SFA első nemzetközi sporteseménye több mint 35 000 SFA Expo látogatóval és több mint 40 000 Rijád Maraton résztvevővel zárul

RIJÁD, Szaúd-Arábia--(BUSINESS WIRE)--A szaúdi Sports for All Federation (SFA) az SFA Expót és a Rijád Maratont egyesítő 2025-ös SFA Nemzetközi Sportesemények sikerét ünnepli. A 2025. február 5. és 7. között megrendezett SFA Expo a JAX District nevű körzetben zajlott, amelyet 2025. február 8-án a Rijád Maraton követett. Az SFA Expo interaktív sportzónákkal, fitneszórákkal, egészségügyi kiállításokkal és lebilincselő panelbeszélgetésekkel, valamint egy iparági szakemberek számára készült B2B (Bu...

A szaúdi Sports for All Federation bemutatja a Rijád Maraton útvonalát, helyszíneit és szponzorait az SFA első nemzetközi sporteseményeihez

RIJÁD, Szaúd-Arábia--(BUSINESS WIRE)--A szaúdi Sports for All Federation (SFA) bejelentette a 2025-ös SFA nemzetközi sporteseményeinek, köztük az SFA Expo és a Rijád Maraton legfontosabb részleteit. Az SFA Expo 2025. február 5. és 7. között kerül megrendezésre Rijád JAX District nevű körzetében, míg a Rijád Maratonra 2025. február 8-án, szombaton kerül majd sor. Az SFA Expo a maraton gyűjtőközpontjaként szolgál majd, és a sportot, az egészséget, és a jóllétet középpontba helyező interaktív zóná...

A szaúdi Sports for All Federation 2025 februárjában az SFA Expót és a Rijád Maratont egyesítve nemzetközi sporteseményt szervez

RIJÁD, Szaúd-Arábia--(BUSINESS WIRE)--A szaúdi Sports for All Federation (SFA) egy új kezdeményezést jelentett be, amelyre 2025 február 5. és 8. között kerül sor, és amely két nagy eseményt egyesít: az SFA Expót és a Rijád Maratont. A kezdeményezés összhangban van az SFA küldetésével, azaz az egészségesebb életmódra váltás ösztönzésével és a közösségi szerepvállalásnak a sporton keresztülii előmozdításával. A 2025. február 5–7. között a JAX Districtben megrendezésre kerülő SFA Expo az egészsége...
Back to Newsroom