-

A FedEx Express elnök-vezérigazgatója, Donald F. Colleran 2022. december 31-én nyugdíjba vonul

Utódjául Richard W. Smith-t jelölték ki

MEMPHIS, Tennessee állam, USA--(BUSINESS WIRE)--A FedEx Corp. (NYSE: FDX) március 10-én bejelentette, hogy Donald F. Colleran, a FedEx Express elnöke és vezérigazgatója a FedEx-nél töltött mintegy 40 évnyi, kiemelkedően sikeres pályafutás után 2022. dec. 31-i hatállyal nyugalomba vonul. Colleran urat a FedEx Express elnök-vezérigazgatói székében Richard W. Smith, a jelenleg az amerikai kontinensért felelős regionális elnök és a globális támogatást irányító ügyvezető alelnök követi.

Mióta 1989-ben a Flying Tigers FedEx általi felvásárlása nyomán csatlakozott a vállalathoz, Colleran úr számos kulcsfontosságú vezetői pozíciót töltött be. 1992-ben Tokióba költözött, ahol elkezdődött 12 éven át tartó, globális pályafutása, melynek során a nemzetközi értékesítés és operatív irányítás terén felmerülő feladatok ellátása érdekében először Hongkongba, majd Torontóba települt át, mely utóbbi városban a FedEx Express Canada elnöki posztját töltötte be. A nemzetközi üzleti tevékenységeink kiterjesztése terén úttörő szerepet játszó Colleran úr segített lefektetni azokat az alapokat, melyekre támaszkodva a FedEx jelentős mértékben bővítette portfólióját e szektorban. Ezt követően rangidős alelnökként irányította a nemzetközi értékesítési folyamatokat, majd 2017-ben a FedEx Corp. ügyvezető alelnökévé és vezető értékesítési tisztviselőjévé nevezték ki. Jelenlegi pozíciójában a FedEx Express elnök-vezérigazgatójaként 2019 óta tevékenykedik.

„Az ügyfeleinknek kínált új szolgáltatások elindításától kezdve a globális FedEx Express csapatunk számára legnagyobb kihívásokat (ideértve a COVID-19-pandémiát) jelentő, ember próbáló időkben Don kulcsfontosságú szerepet játszott kiemelkedő, globális növekedési stratégiánk kialakításában és megvalósításában” – mondta Raj Subramaniam, a FedEx Corp. elnöke és operatív vezetője. „Pályafutása során számos alkalommal bizonyította ügyfeleink és alkalmazottjaink iránti töretlen elkötelezettségét. Nagyon tisztelem Dont és nagyra értékeIem a FedEx érdekében végzett, mélyreható változásokat eredményező munkáját, és nem utolsó sorban a világszerte elismert vállalati kultúránk létrejöttében játszott vezető szerepét. Az évtizedek során elért lenyűgöző üzleti eredményein felül Don a mentorálás terén is maradandót alkotott, és hozzájárult egy olyan hihetetlenül tehetséges vezetőség kialakításához, amely képes az Express üzleti tevékenységét egy újabb, még eredményesebb szintre emelni. Hosszú és eredményekben gazdag pályafutása lezárultával a legjobbakat kívánjuk neki nyugdíjas éveire.”

Richard W. Smith 2022. április 1-jén kezdi meg munkáját a FedEx Express megbízott elnök-vezérigazgatójaként, és véglegesítésére 2022. szeptember 1-jén kerül sor. Colleran úr december végéig a FedEx Express vezérigazgatói ügyvezető tanácsadójaként segíti a feladatkörök zökkenőmentes átadását.

Smith úr 2005-ben csatlakozott a FedEx-hez. Korábban a FedEx Logistics elnök-vezérigazgatói tisztjét töltötte be, valamint több vezetői pozíciót az élettudományok, egészségügy és ügyfélellátási megoldások terén, ideértve a globális kereskedelmi szolgáltatásokért felelős alelnöki posztot és az élettudományi és különleges szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatói megbízatást.

„Richard mélyreható ismeretekkel rendelkezik cégünk üzleti tevékenységéről, és kulcsfontosságú szerepet játszott több rendkívül fontos kezdeményezésünk megvalósításában, ideértve az elektromos gépjárművekre vonatkozó stratégiánkat és a COVID-19-világjárvány elleni küzdelmet szolgáló, életmentő vakcinák elosztásának megszervezését” – nyilatkozta Subramaniam. „Biztos vagyok abban, hogy a stratégiánk végrehajtását irányító, kiemelkedő vezetőség segítségével, melybe olyan vezetők tartoznak, mint Richard, a FedEx fényes jövő elé néz.”

Amit a FedEx Corp.-ról tudni kell…

FedEx Corp. (NYSE:FDX) szerte a világon széles körű szolgáltatásokkal áll magán- és vállalati ügyfelei rendelkezésére, kezdve a szállítástól az elektronikus kereskedelmen keresztül a különféle üzleti szolgáltatásokig. Az évente mintegy 90 milliárd USA dollár árbevételt elérő vállalat integrált üzleti megoldásokat kínál a mindenhol nagy megbecsülésnek örvendő FedEx márkanév alatt működő, a piaci versenyfeltételek közt együttesen fellépő, együttműködő vezetőségek által irányított, operatív leányvállalatain keresztül. A már hosszú ideje a világ legelismertebb és legmegbízhatóbb munkaadói közé tartozó cég több mint 600000 alkalmazottját folyamatosan arra ösztönzi, hogy munkájuk során a biztonságot előtérbe helyezve, a legmagasabb szintű etikai és szakmai normákat követve arra összpontosítsák erőfeszítéseiket, hogy a lehető legteljesebb mértékben kielégítsék az ügyfelek és a közösségek igényeit. A FedEx elkötelezett az emberek és a lehetőségek szerte a világon való felelősségteljes, találékony módokon való összekapcsolása, valamint a karbonsemleges működés 2040-re való elérése iránt. További információkért kérjük, látogasson el a következő internetes címre: about.fedex.com.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Jenny Robertson
FedEx
901-434-8100
jenny.robertson@fedex.com

Back to Newsroom