-

A NuScale Power hírt adott a NuScale Power Module™ kimeneti teljesítményének további 25 százalékkal való növeléséről és újabb erőművi megoldások kidolgozásáról

A legfrissebb elemzések alapján a NuScale Power Module™ áramtermelési kimeneti teljesítménye 77 MWe-re növelhető

PORTLAND, Oregon állam, USA--(BUSINESS WIRE)--A NuScale Power ma bejelentette, hogy a további értékelemzés céljából, fejlett tesztelő és modellező eszközök használatával végzett vizsgálatainak eredményei szerint a NuScale által kifejlesztett, NuScale Power Module™ (NPM) elnevezésű energiaellátó modul képes modulonként 25 százalékkal több elektromos energiát biztosítani (azaz modulonként összesen bruttó 77 MWe-t), melynek eredményeként zászlóshajónak számító, 12 modult magában foglaló erőműve számára a modulok összesen 924 MWe elektromos energiát képesek biztosítani. Ugyanakkor a NuScale arról is beszámolt, hogy mostantól erőművi megoldásai közt szerepelnek újabb, kisebb méretű, négymodulos (körülbelül 308 MWe teljesítményű) és hatmodulos (körülbelül 462 MWe) erőművek is.

„Mérnökeink ismét bebizonyították, hogy a NuScale technológiája első osztályúnak számít, és a kiemelkedően biztonságos kialakítást megőrizve olyan jelentős költségmegtakarítást, egyedi kialakítási lehetőségeket és automatizációt kínál, amely példa nélkül álló az atomenergia-piacon” – jelentette ki a NuScale Power elnök-vezérigazgatója, John Hopkins. „Ezzel a legújabb fejlesztéssel a NuScale még inkább megerősítette a kis méretű moduláris reaktorok kereskedelmi bevezetése terén betöltött globális vezető szerepét.”

A NuScale 12 modulos, kis moduláris reaktora (small modular reactor [SMR]) elektromosenergia-termelési kapacitásának további 25 százalékkal való növelése kilowattnyi energiatermelésre vetítve a várható 3600 USA dollárról körülbelül 2850 USA dollár csökkenti a létesítmény ún. „egynapos tőkeköltségét” (overnight capital cost) (azaz azt a beruházási költséget, amely jelenlegi árakkal kalkulálva az erőmű felépítéséhez szükséges). Továbbá a skálázható, 12 modult hasznosító erőmű teljesítménye így már megközelíti azt a szintet, amellyel versenybe léphet a gigawatt kapacitású erőművek piacán is. A megnövekedett villamosenergia-kimenetet az NPM technológia lényeges módosítása nélkül sikerült elérni.

A kisebb erőművi megoldások több választási lehetőséget biztosítanak a NuScale ügyfelei számára a méret, a termelt energiamennyiség, a működési rugalmasság és a költségvonzat terén. Ugyanakkor energialábnyomuk és innovációs költségeik is kisebbek azáltal, hogy kifejlesztőjük igyekezett leegyszerűsíteni az építési folyamatokat, csökkenteni az építés időtartamát és mérsékelni a kiadásokat. Ez az új megoldás lehetővé teszi a NuScale számára az ügyféligények szélesebb körének kielégítését, ideértve az olyan kisebb méretű villamosenergia-hálózattal rendelkező ügyfelek, mint például szigetországok, félreeső területeken lévő közösségek, ipari és kormányzati létesítmények és a kisebb kapacitást igénylő szénerőművek által igényelt erőművi megoldásokat, és támogatni tudja ügyfeleit abban, hogy teljesítsék a levegőtisztasággal kapcsolatos kötelezettségeiket.

Az atomerőművek maximális üzemi reaktorteljesítményének növelésére vonatkozó szabályozó hatósági jóváhagyási folyamat során felminősítésre kerül az adott erőmű kapacitása. A teljesítményfokozást az Amerikai Egyesült Államok nukleáris szabályozási hatósága (U.S. Nuclear Regulatory Commission [NRC]) a NuScale által a tervek szerint 2022-ben benyújtandó szabvány tervjóváhagyási (Standard Design Approval [SDA]) kérelem vizsgálata során fogja áttekinteni.

A NuScale ebbe a kategóriába tartozó első új termékei négy- és hatmodulos erőművek lesznek, bár egyéb konfigurációk is lehetségesek. Ezek a kisebb méretű erőművi megoldások az ágazatvezető NPM technológiának köszönhetően költségkímélők és ugyanakkor versenyképesek is, és továbbra is biztosítják azt a biztonságossági színvonalat, amelyet az NCR már korábban jóváhagyott. A NuScale zászlóshajónak számító erőművéhez hasonlóan ezek a kisebb erőművek is olyan skálázható funkciókkal, kapacitási és teljesítményopciókkal bírnak, melyek más kis méretű reaktorok esetében nem állnak rendelkezésre. A NuScale első modulját már 2027-ben le tudja majd szállítani a megrendelőnek.

​​​​​Amit a NuScale Powerről tudni kell…

A NuScale Power kifejlesztett egy új moduláris, könnyűvizes atomreaktort, amely alkalmas az áramfejlesztéshez, távfűtéshez, sótalanításhoz és egyéb hőfelhasználó ipari alkalmazásokhoz szükséges villamosenergia biztosítására. Ez az áttörést képviselő kis moduláris reaktor (SMR) magában foglal egy teljes mértékben gyári előállítású energiaellátó modult, a NuScale Power Module™-t, amely a nyomottvizes reaktortechnológia biztonságosabb, kisebb és skálázható verziójának alkalmazásával 77 MW elektromos energia előállítására képes. A NuScale terméke skálázhatósága révén — egy erőműben akár 12 egyedi energiaellátó modul is üzemelhet — karbonsemleges energiát biztosít, és a gigawattos méretű atomerőművek létrehozásához szükséges pénzügyi ráfordításnál jóval alacsonyabb költségű megoldást kínál. A NuScale többségi tulajdonosa, a Fluor Corporation globális mérnöki és beszerzési, valamint építőipari tevékenységet folytató vállalat, amely a kereskedelmi célú atomerőművek építése terén 60 évre visszanyúló tapasztalatokkal rendelkezik.

A NuScale központja Portlandban, Oregon államban működik, és irodái megtalálhatók Corvallisban (Oregon); Rockville-ben (Maryland) Charlotte-ban (Észak-Karolina), Richlandben (Washington) és Londonban (Egyesült Királyság). Kövessen minket a Tiwitteren (@NuScale_Power), a Facebookon (NuScale Power, LLC), a LinkedInen (NuScale-Power) és az Instagramon (nuscale_power)! A NuScale új logóval, márkával és honlappal rendelkezik. Kérjük, nézze meg rövid videófilmünket.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Médiakapcsolatok:
Diane Hughes, Vice President, Marketing & Communications, NuScale Power
dhughes@nuscalepower.com
(C) 503-270-9329

NuScale Power



Contacts

Médiakapcsolatok:
Diane Hughes, Vice President, Marketing & Communications, NuScale Power
dhughes@nuscalepower.com
(C) 503-270-9329

More News From NuScale Power

A Standard Power a NuScale jóváhagyott SMR technológiáját és az ENTRA1 Energy-t választja az adatközpontok energiaellátásának biztosításához

NEW YORK & PORTLAND, Oregon.--(BUSINESS WIRE)--A fejlett adatfeldolgozó vállalatok számára infrastruktúrát nyújtó Standard Power bejelentette, hogy két – kis moduláris reaktorral (SMR) működtetett – létesítmény létrehozását tervezi, amelyek együttesen közel 2 GW tiszta, szénmentes energia előállítására lesznek képesek. Ehhez együtt fog működni a NuScale Power Corporation (NuScale) (NYSE: SMR) céggel, amely az amerikai szabályozó hatóság jóváhagyásával rendelkezó SMR-ek egyedüli technológiai szá...

A NuScale történelmi jelentőségű megállapodást kötött a KGHM-mel az első kis méretű, moduláris reaktor Lengyelországban való telepítéséről

PORTLAND, Oregon állam, USA--(BUSINESS WIRE)--Én Washington, D.C.-ben az Amerikai Egyesült Államok kormányának tisztviselői és lengyel kormányzati tisztviselők, köztük Lengyelország miniszterelnök-helyettese, Jacek Sasin bejelentették, hogy a NuScale Power és a lengyelországi KGHM Polska Miedź S.A. (KGHM) megállapodást írtak alá a NuScale innovatív, kis méretű, modulárisreaktor-(SMR) technológiája telepítésének megkezdéséről. A NuScale Power – melynek kis méretű, moduláris reaktora első és ez i...

A kis méretű, moduláris atomreaktorok építését lehetővé tévő, forradalmi átalakulást hozó technológia tulajdonosa, a NuScale Power közzétette terveit, miszerint a Spring Valley Acquisition Corp.-nel való összeolvadás révén nyílt ...

PORTLAND, Oregon állam, USA--(BUSINESS WIRE)--  A kis méretű, moduláris atomreaktorok építését lehetővé tévő, forradalmi átalakulást hozó technológia tulajdonosa, a NuScale Power közzétette terveit, miszerint a Spring Valley Acquisition Corp.-nel való összeolvadás révén nyílt részvénytársasággá alakul át A NuScale Power, LLC (a továbbiakban „NuScale” vagy a „Vállalat”), amely modern, saját fejlesztésű, innovatív, kisméretű, moduláris atomreaktor (SMR) technológiájának köszönhetően ágazatvezető...
Back to Newsroom