-

A Humanoid 152 millió dollár tőkét vont be 1,35 milliárd dolláros post-money vállalatértékelés mellett, és ezzel Európa első, kizárólag humanoid robotikára összpontosító unikornis vállalatává vált

  • A Humanoid bejelentette Series A finanszírozási körének lezárását, amellyel – az alapítását követő mindössze két évvel – 1,35 milliárd dolláros vállalatértékelést ért el.
  • Ez a valaha volt legnagyobb Series A finanszírozási kör egy Európában működő, elsődlegesen humanoid robotikára összpontosító robotikai vállalat számára, amellyel a Humanoid az Egyesült Királyság és a kontinentális Európa vezető humanoidrobotikai unikornis vállalatává vált.
  • Az új tőkebevonás felgyorsítja a Humanoid következő generációs robotjainak fejlesztését, a globális iparági vezető vállalatokkal megvalósuló kereskedelmi bevezetések előkészítését, valamint a saját fejlesztésű mesterségesintelligencia-platform továbbfejlesztését az általános célú humanoid robotok megvalósítása felé vezető úton.
  • A befektetés mérföldkőnek számít az európai technológiai ökoszisztéma számára, bizonyítva, hogy Európában is létrehozhatók és nemzetközi szinten is versenyképessé fejleszthetők a fizikai mesterséges intelligenciára (Physical AI) épülő vállalatok.

LONDON--(BUSINESS WIRE)--A Humanoid, az ipari humanoid robotok fejlesztésével foglalkozó, egyesült királyságbeli mesterségesintelligencia- és robotikai vállalat bejelentette, hogy 152 millió dollárt vont be Series A finanszírozási körében 1,35 milliárd dolláros post-money vállalatértékelés mellett. A társaság ezzel az eddig bevont tőke összegét 270 millió dollárra növelte. A finanszírozási kört a Prime Movers Lab vezette – egy olyan kockázatitőke-befektető társaság, amely áttörést jelentő tudományos innovációkat fejlesztő startupokba fektet be azzal a céllal, hogy forradalmasítsák a világ legfontosabb iparágait és emberek milliárdjainak életét alakítsák át –, a befektetők között pedig a Schaeffler, a Bosch, a Fubon Financial Holding Venture Capital és az Aglaé Ventures is szerepeltek.

Most érkezett el a meghatározó pillanat az európai technológiai ökoszisztéma számára, amelynek révén a térség a világ egyik leggyorsabban növekvő technológiai ágazatának globális élvonalába léphet. Eddig a fizikai mesterséges intelligencia (Physical AI) területén kibontakozó fejlődés elsősorban az Egyesült Államokra és Kínára összpontosult. Ez a befektetés azonban bizonyítja, hogy az Egyesült Királyságban és a kontinentális Európában is létrehozhatók és globális szinten is versenyképes méretűre fejleszthetők a humanoid robotikával foglalkozó, a technológia élvonalát képviselő vállalatok.

Az új tőke a Humanoid növekedésének következő szakaszát finanszírozza, megerősítve technológiai vezető szerepét, valamint felgyorsítva kereskedelmi bevezetéseit és üzleti terjeszkedését. A vállalat a következő területekre összpontosít:

  • Következő generációs humanoidrobotikai platformjának fejlesztése és bevezetése;
  • Hosszú távú kereskedelmi bevezetések az ügyfelek létesítményeiben a logisztika, a gyártás, a kiskereskedelem és más ágazatok területén, a Beta verziójú robotok 2026 negyedik negyedévében kezdődő bevezetésével;
  • Kerekeken alapuló humanoid robotok tömeggyártásának megkezdése;
  • Mesterségesintelligencia- és szoftverfejlesztés, beleértve a Humanoid saját fejlesztésű KinetIQ AI-agyának továbbfejlesztését is, egy ipari alkalmazásokra szánt általános célú robot megvalósítása felé vezető úton.

A Humanoid az iparág egyik leggyorsabban növekvő vállalatává vált, és jelentős partnerségeket épített ki Fortune 500 vállalatokkal, köztük az SAP-pal, az NVIDIA-val, a Bosch-sal és a Siemensszel. A legkiemelkedőbb együttműködés keretében a Humanoid nemrég aláírta az iparág eddigi legnagyobb, nyilvánosan bejelentett kereskedelmi megállapodását a Schaefflerrel, amelynek célja több ezer humanoid robot nagyszabású alkalmazása gyártási környezetekben.

Mindössze két év alatt az ötlettől eljutottunk odáig, hogy Európa első, kizárólag humanoid robotikára összpontosító unikornis vállalatává váltunk, együttműködünk a világ vezető ipari vállalataival, és az iparág egyik legerősebb üzleti lehetőséglistáját építettük ki. Amit ilyen rövid idő alatt elértünk, az általában egy évtizedet vesz igénybe. Mindez nem valósulhatott volna meg egy rendkívüli csapat nélkül, amely minden egyes nap feszegeti a lehetőségek határait. Ez a finanszírozás biztosítja számunkra a szükséges erőforrásokat ahhoz, hogy még gyorsabban haladjunk előre, és a humanoid robotokat áttörést jelentő technológiából mindennapi ipari eszközökké alakítsuk,” mondta Artem Sokolov, a Humanoid alapítója és vezérigazgatója.

„A humanoid robotika a következő évtized egyik meghatározó technológiája lesz, amely alapjaiban alakítja át a kereskedelmi és ipari munkavégzés módját. Arra számítunk, hogy az ágazat néhány meghatározó szereplő köré fog koncentrálódni az Egyesült Államokban, Európában és Kínában egyaránt. A Humanoid AI azon kevés robotikai vállalatok egyike lesz, amelyek meghatározzák majd a humanoid robotika fejlődését Európában és azon túl” – mondta Zia Huque, a Prime Movers Lab általános partnere.

Klaus Rosenfeld, a Schaeffler AG vezérigazgatója így nyilatkozott: „A humanoid robotika gyors ütemben halad a jövőbe mutató elképzelésből az ipari valóság felé, és a Schaeffler, mint vezető mozgástechnológiai vállalat, egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy alakítsa ezt a fejlődést. Több évtizedes ipari szakértelmünket és gyártási kiválóságunkat a Humanoid áttörést jelentő fizikai mesterségesintelligencia-platformjával ötvözve aktívan támogatjuk a technológia egyik legizgalmasabb új területének fejlődését. Büszkék vagyunk arra, hogy a Humanoid stratégiai befektetőjeként és kereskedelmi partnereként is támogathatjuk a vállalatot egy olyan technológia széles körű alkalmazásának elősegítésében, amely alapjaiban képes újradefiniálni a termelékenységet a globális iparágakban.”

„Jelentős növekedési lehetőségeket látunk a humanoid robotika területén. Leányvállalatunkon, a Robert Bosch Robotics GmbH-n keresztül már gyártási partnerséget alakítottunk ki a Humanoiddal. A Bosch a Humanoid szerződéses gyártópartnereként működik majd közre, emellett stratégiai tanácsadást, valamint műszaki szakértelmet biztosít a hardvertervezés, a gyártás és az ellátási lánc területén” mondta Mathias Pillin, a Robert Bosch GmbH technológiai igazgatója.

„A Humanoid rendkívül rövid idő alatt kiemelkedő megvalósítási képességről tett tanúbizonyságot, és az áttörést jelentő mesterségesintelligencia- és robotikai technológiát valós ipari alkalmazásokká alakította. Örömmel támogatjuk a vállalat növekedésének következő szakaszát hosszú távú stratégiai partnerként, és várakozással tekintünk arra, hogy hozzájárulhassunk globális terjeszkedéséhez” – nyilatkozta a Fubon Financial Holding Venture Capital.

Az értékelés egyaránt tükrözi a Humanoid gyors megvalósítási képességét és a piac növekvő bizalmát abban, hogy a humanoid robotok kereskedelmi szempontból életképessé válnak. Ami korábban hosszú távú kutatási kísérletnek számított, az mára alkalmazható ipari technológiává vált. Kerekeken alapuló robotjaival a Humanoid a gyártásban, a logisztikában és más kritikus ágazatokban jelentkező globális munkaerőhiány kezelését célozza, miközben ügyfelei számára valós működési problémákra kínál megoldást.

A vállalat vertikálisan integrált megközelítése a saját fejlesztésű robotikai hardvert a KinetIQ nevű saját mesterségesintelligencia-aggyal ötvözi, amely lehetővé teszi a robotok számára, hogy valós ipari környezetekben megértsenek, érveljenek és összetett fizikai feladatokat hajtsanak végre. Ezzel a finanszírozással a Humanoid célja, hogy felgyorsítsa az átmenetet egy olyan jövő felé, amelyben intelligens robotok biztonságosan működnek együtt az emberekkel a világ ipari gazdaságában.

Amita a Humanoidról tudni érdemes

A Humanoid egy egyesült királyságbeli robotikai vállalat, amely ipari felhasználásra szánt humanoid robotokat fejleszt. Az Artem Sokolov által 2024-ben alapított vállalat több mint 250 mérnököt, kutatót és innovátort egyesít a világ vezető technológiai vállalataitól. Minden robot a KinetIQ rendszeren fut, amely a Humanoid saját fejlesztésű, négyrétegű mesterségesintelligencia-keretrendszere, és amelyet valós környezetben történő alkalmazásra terveztek.

A vállalat londoni, bostoni, vancouveri és San Diegó-i irodáival olyan kereskedelmi szempontból életképes, méretezhető és biztonságos robotikai megoldások fejlesztésére összpontosít, amelyek valós alkalmazási területeken használhatók.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Médiamegkeresésekkel, interjúkkal vagy további információkkal kapcsolatban az alábbi e-mail címen kaphat tájékoztatást: og@thehumanoid.ai

Humanoid



Contacts

Médiamegkeresésekkel, interjúkkal vagy további információkkal kapcsolatban az alábbi e-mail címen kaphat tájékoztatást: og@thehumanoid.ai

Back to Newsroom