-

A Starr Insurance elítéli az Izraellel szembeni atrocitásokat

NEW YORK--(BUSINESS WIRE)--Maurice R. Greenberg, a Starr Insurance elnök-vezérigazgatója a következő nyilatkozatot adta ki a közelmúltban Izrael ellen elkövetett támadással kapcsolatban:

„A Starr Insurance egyértelműen elítéli a Hamász által 2023. október 7-én, szombaton ártatlan izraeliek ellen elkövetett brutális atrocitásokat és az elrabolt túszok fogvatartását.

A több mint egy évszázados múltra visszatekintő globális kockázatkezelési tevékenységünk során sajnos már voltunk tanúi féktelen erőszaknak korábban is, de az emberi élet szentségének ilyen szintű semmibevételének csak nagyon ritkán. Határozottan szembe kell néznünk a gonoszsággal. A Hamász tetteit nem szabad összekeverni egyetlen civilizált csoport szabadság iránti jogos törekvéseivel sem. Ezek emberiesség elleni bűntettek.

A Starr kiáll Izrael Állam mellett, amikor az jogosan és kötelességből megvédi polgárait. Támogatjuk továbbá az egész Közel-Kelet minden olyan népét, amelynek a szabadság iránti törekvéseit nem kíséri erőszak, intolerancia és az emberi méltóság semmibe vétele.”

Amit a Starr Insurance-ról tudni érdemes

A Starr Insurance Companies (vagy Starr) a Starr International Company, Inc. tulajdonában lévő biztosítási és utazástámogatási vállalatok, valamint a C. V. Starr & Co., Inc. és leányvállalatai befektetési üzletágának közös marketing elnevezése. A Starr az egyik vezető biztosító és befektető szervezet, amely hat kontinensen végzi tevékenységét; operatív biztosítótársaságain keresztül a Starr vagyon- és baleset-, valamint baleset- és egészségbiztosítási termékeket, továbbá egy sor különleges fedezetet nyújtó terméket (repülési, tengeri, energia és a felelősségbiztosítási fedezeten felüli fedezetet nyújtó biztosítások) kínál. A Starr biztosítótársaságként működő, külföldi (amerikai egyesült államokbeli, bermudai, kínai, hongkongi, szingapúri, egyesült királysági, svájci és máltai) székhelyű leányvállalatainak mindegyike „A” (Kitűnő) minősítést kapott az A.M. Best hitelminősítő intézettől. A Starr Lloyd’s szindikátusának Standard & Poor szerinti minősítése „A+” (Erős).

Látogasson el a www.starrcompanies.com weboldalra vagy kövessen minket a LinkedIn-en és a Twitter-en.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Charlie Armstrong
Vice President, Marketing
charlie.armstrong@starrcompanies.com, 646.758.8308

More News From Starr Insurance

A Starr Howard Smith utódjaként Peter Hirst nevezi ki pénzügyi igazgatónak

NEW YORK--(BUSINESS WIRE)--A Starr bejelentette, hogy január 13-i hatállyal Peter Hirst nevezi ki a vállalat pénzügyi igazgatójának, aki a Starr-nál és a kapcsolódó szervezeteknél eltöltött több mint 40 év után nyugdíjba vonuló Howard I. Smith-t követi ebben a pozícióban. Hirs jelentős pénzügyi és biztosítási tapasztalatot hoz magával a Starr-hoz, mivel az elmúlt 20 évet egy globális biztosítótársaságnál töltötte, ahol regionális pénzügyi csapatokat irányított, illetve fúziós és felvásárlási te...

A Starr Insurance engedélyt kap a szöuli fióktelep működésére

NEW YORK--(BUSINESS WIRE)--A Starr Insurance bejelentette, hogy a dél-koreai Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága megadta a Starr International Insurance (Singapore) Pte. Ltd. koreai fióktelepének az engedélyt a Szöulban való működésre, illetve kereskedelmi ingatlan-/balesetbiztosítás értékesítésére egész Koreában. Paul Choi, akit 2024 májusában nevezték ki a Starr koreai fióktelepének vezérigazgatójává, több mint 30 éves, brókereknél és fuvarozóknál szerzett biztosítási tapasztalattal rendelkezi...

A Starr Christopher Magee-t nevezi ki alelnöknek, valamint pénzügyi és szakmai felelősségbiztosítási nemzetközi vezetőnek

NEW YORK--(BUSINESS WIRE)--A Starr Insurance ma bejelentette, hogy Christopher Magee alelnökként, valamint pénzügyi és szakmai felelősségbiztosítási nemzetközi vezetőként csatlakozott a Starrhoz. Az új pozíció célja az Egyesült Államokon kívüli üzleti tevékenység bővítése, illetve az ügyfelek kockázatkezelésének támogatása világszerte. Chris több mint 25 éves pénzügyi vezetői tapasztalattal rendelkezik, amelyet nagy amerikai multinacionális biztosítótársaságoknál szerzett az Egyesült Államokban...
Back to Newsroom