WHITEHOUSE STATION & KENILWORTH--()--A New York-i Értéktőzsdén MRK kóddal jegyzett Merck & Co., Inc. és a New York-i Értéktőzsdén SGP kóddal jegyzett Schering-Plough Corporation bejelentette, hogy igazgatótanácsaik egyhangúlag fogadták el egyesülési megállapodásukat, melyek szerint a Merck és a Schering-Plough részvény- és készpénzes ügylet révén, a Merck neve alatt egyesül. A megállapodás szerint a Schering-Plough jelenlegi részvényesei minden egyes korábbi Schering-Plough részvényükért az új társaság 0,5767 részvényét és 10,50 dollár készpénzt kapnak. A Merck eddigi részvényei automatikusan válnak az egyesített társaság részvényeivé. Az egyesített vállalat vezetője a Merck elnök-vezérigazgatója, igazgatótanácsának elnöke, Richard T. Clark lesz.
A Merck részvényének 2009. március 6-iki záró árfolyamára alapozva a Schering-Plough részvényesei által kapott részesedés értéke részvényenként 23,61 dollár, összességében 41,1 milliárd dollár. Az ár körülbelül 34 százalékos prémiumot jelent a Schering-Plough részvényeseinek a Schering-Plough 2009. március 6-ik záró árfolyamhoz képest. A két részvény utolsó 30 napi átlagos záró áraival számolva e prémium nagysága 44 százalék.
Az ügylet zárásakor a Merck jelenlegi részvényesei várhatóan az egyesített társaság 68 százalékát birtokolják majd, míg a Schering-Plough jelenlegi részvényesei nagyjából 32 százalékkal rendelkeznek majd. A Merck előzetes becslései szerint az ügylet mérsékelt gyarapodást eredményez majd az első teljes esztendőben, míg később jelentős növekedés forrása lehet. Erős, globális egészségügyi társaság jön létre, amit fenntartható növekedésre és sikerre hoztunk létre - fogalmazott Richard T. Clark. Az egyesített vállalat előnyt kovácsolhat majd a rendelkezésre álló hatalmas kutatási és fejlesztési potenciálból, a rendkívül széles gyógyszer portfolióból, valamint a kulcsfontosságú nemzetközi piacokon való megnövekedett jelenlétből - különös tekintettel a gyorsan növekvő feltörekvő piacokra. Mindez a hatóerő lehetővé teszi majd a beruházást a stratégiai lehetőségekbe, amelyek komoly értéket hozhatnak létre a részvényesek számára.
Nagy örömmel váruk erőink egyesítését kiemelkedő partnerünkkel, amelyet jól ismerünk, és amellyel osztjuk az elkötelezettséget a hozzánk forduló betegek, dolgozóink és mindazon közösségek iránt, ahol dolgozunk és élünk. Tehetségük és elhivatottságuk révén a Schering-Plough alkalmazottai egy olyan ágazat vezető kutatási-fejlesztési erőt és olyan végső fázisú fejlesztéseket végző szervezetet építettek ki, amely kiegészítheti saját hasonló szervezeteinket. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a Merck és a Schering-Plough együtt jelentőségteljes különbséget jelentenek majd a globális egészségügy jövője számára - hangsúlyozta Richard T. Clark.
Fred Hassan, a Schering-Plough elnök-vezérigazgatója szerint az elmúlt hat esztendőben a Schering-Plough munkatársai cégünket erős versenytárssá alakították át a globális gyógyszerpiacon. Erős, szerteágazó üzleti modellt és olyan erőteljes hálózatot építettünk ki, amely reményt kínál azoknak a betegeknek, akik új gyógyszerekre várnak. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem mindennek. Sikerünk bizonyítéka a kemény munkának és a különböző országokban dolgozó minden egyes munkatársunk elkötelezettségének. Most egyesítjük erőinket a Merckkel, amely már hosszú távú együttműködő partnerünk volt koleszterin közös vállalatunkban, hogy a gyógyszeripar dinamikus, új vezetőjét hozzuk létre. A két vállalat erejét kihasználva az új egyesített társaság jó helyzetben lesz ahhoz, hogy tovább folytathassa azoknak a közös céloknak a kutatását, amit új terápiák kialakítása jelent annak érdekében, hogy betegeinket, ügyfeleinket segíthessük abban, hogy egészségesebben, boldogabban élhessenek.
A Schering-Plough tudósainak tehetsége és elkötelezettsége segítette a kiemelkedő klinikai fejlesztési projektek kialakítását - mondta el Peter S. Kim, Ph.D., a Merck ügyvezető elnökhelyettese, a Merck Research Laboratories elnöke. A Schering-Plough jelentős biológiai tapasztalata kiegészíti a Merck újszerű, szabadalmazott biológiai platformjait és felsorakoztatja a társaságok elhivatottságát egy erőteljes biológiai jelenlét kiépítését illetően. A Schering-Plough és a Merck kutatási irányai kiemelkedően egészíti ki egymást, és nagyban megnövelik képességeinket arra, hogy új gyógyszereket kínálhassunk betegeinknek. Hiszem, hogy az egyesített vállalat idővel az ágazat legjobbja lehet - tette hozzá.
Az ügylet stratégiai haszna
-
Az egymást kiegészítő termék portfoliók és a kulcsfontosságú
gyógyászati területekre összpontosító kutatási területek: az egyesítés
jelentősen megnöveli a Merck gyógyszer portfolióját - ami motorja a
állandó, fenntartható növekedésnek - részben olyan értékes termékek
hozzáadásával, melyek hosszú ideig őrzik egyedüliségüket,
exkluzivitásukat. A közös vállalat megnövelt termék kínálatának
előnyeit kihasználva a Merck várhatóan haszonra tesz majd szert a
többlet bevétel növekedés lehetőségei révén. Például az egyesített
vállalat nagyobb lehetőségekkel rendelkezik majd az életciklus
kezelésre már létező termékek lehetséges új kombinációinak és
formuláinak bevezetése révén. Továbbá a Merck és a Schering-Plough
együtt nagy növekedési potenciálú korai, közép- és végső fázisban lévő
termék jelöltekkel is rendelkezik. Az ügylet megkétszerezi azoknak a
Phase III fejlesztési fázisban lévő termékeknek a számát, amelyekkel a
Merck rendelkezik; ez a szám most összesen 185 lesz.
Az egyesített vállalatnak szerteágazóbb portfoliója lesz a fontos gyógyászati területeken, többek között a szív- és érrendszeri, a légzőszervi, az ideggyógyászati, a fertőzéses, az immunológiai, a női egészségügyi és más egyéb ágazatokban.- Szív- és érrendszeri: ez az ügylet megerősíti a Merck 50 éves elkötelezettségét a szív- és érrendszeri gyógyászati területen. A ZETIA (ezetimibe) és a VYTORIN2 (ezetimibe/simvastatin) koleszterin gyógyszerek beillesztése a Merck szív- és érrendszeri portfoliójába egyszerűsíti az egyesített vállalat lehetőségeit a szív- és érrendszeri piac megközelítésére, új lehetőségeket teremta koleszterin franchise számára - új gyógyszerkombinációk kialakítása révén. Végezetül a Schering-Plough által kifejlesztett Thrombin Receptor Antagonist, egy, a maga nemében első, potenciális antiplatelet terápia, a végsdő engedélyezési fázisban lévő gyógyszerjelöltek egyike, tovább árnyalhatja a Merck Phase III szív- és érrendszeri fejlesztési portfolióját, és az egyesített vállalatot olyan helyzetbe hozza, hogy az folytathassa egyre alkalmasabb termékek kínálását ennek a fontos gyógyászati területnek a betegei számára.
- Légzőszervi: a Schering-Plough egysülése kiterjeszti a Merck erős légzőszervi franchise ajánlatát saját kiegészítő termékeivel, többek között azokkal, amelyek az asztma és az allergia rhinitis ellen javallottak.
- Onkológia: a Schering-Plough most használatos onkológiai termékei lépessé teszik a Merck-et arra, hogy kiterjessze jelenlétét ezen a területen, és biztosítja annak az alapját, hogy az egyesült vállalat igéretes kutatási eredményeit felhasználhassák.
- Ideggyógyászat: a Schering-Plough erős kutatási-fejlesztési lehetőségei ezen a területen is kiegészítik a Merck folyamatban lévő neurológiai fejlesztési erőfeszítéseit, amelyek között migrén- és altató termék jelöltek is megtalálhatóak. A két vállalat jelenleg piacon tartott ideggyógyászati termékei mellett a Schering-Plough számos ígéretes végső fázisban lévő gyógyszer-jelöltet is magával hoz, többek között az SAPHRIS (asenapine), ami egy antipszichotikus gyógyszer a skizofrénia és a kétoldali rendelenesség kezelésére, és a BRIDION (suggamadex), ami egy újfajta álmatlanság ellenes készítmény.
- Fertőzéses megbetegedések: a Schering-Plough és a Merck egymást kiegészítő erőfeszítéseket tett a fertőzések elleni küzdelemben. Az egyesített vállalat mind a Schering-Plough, mind pedig a Merck tudományos és kereskedelmi erejét képes lesz majd hasznosítani HIV és a Hepatitis C vírusai elleni harcban. A Schering-Plough erős portfolióval rendelkezik HIV gyógyszerjelöltekből; ezek között van a boceprevir, ami rendkívül jól kapsolódik a Merck programjaihoz ezen a kritikus fertőzéses területen.
- Immunológia: a Schering-Plough magával hozza a REMICADE (infliximab) terjesztésének jogát az Egyesült Államokon kívüli területekre: jól bevezetett biológiai termékük a gyulladásos/immunológiai megbetegedésekre javallt; valamint a SIMPONI (golimumab) termékét is, amelyet Európában csak 2008 márciusában jegyeztek be, valamint egy sor más igéretes termékfejlesztést is.
- Női egészség: a Merck arra számít, hogy előnye származik majd a komoly női egészségügyi portfolió átvételéből, amelynek része többek között a GARDASIL [human papillomavirus quadrivalent (types 6, 11, 16 and 18) vakcina, rekombináns], valamint biológiai és molekuláris terhességi gyógyszerek széles köre, amelyek lehetővé teszik a kapcsolatok megerősítését a női egészségügyi ellátókkal.
- Más területek: a Schering-Plough az egyesített vállalatba hozza vezető állategészségügyi üzletágát, annak vakcinákban és molekuláris szinten érzékelhető erejével, csakúgy, mint számos vonzó egészségügyi fogyasztói márkanevet, mnt a CLARITIN, a COPPERTONE, a DR. SCHOLL’S és a MIRALAX.
- Hatalmas kutatási és fejlesztési munkálatok biztosítanak új gyógyszereket a betegek számára: a Merck és a Schering-Plough is jelentős képességekkel rendelkezik, hogy áttörő kutatási és tudományos felfedezéseket érjen el. Az egyesített vállalat számára mélyebb és szélesebb lesz a termékkínálat, és számos ígéretes gyógyszerjelölt áll majd rendelkezésre. Nagyobb forrásaival az egyesített vállalatnak nagyobb lesz a pénzügyi mozgástere arra, hogy tőkét fektessen ezekbe a jelöltekbe, és nagyobb lesz a lehetősége arra, hogy külső kutatási-fejlesztési lehetőségeket vegyen igénybe, ugyanakkor építhet mindkét vállalat erős hagyományaira is.
- Erőteljesebb kereskedelmi szervezet: mind a Mercknek, mind a Schering-Plough-nak tehetséges és gyakorlott alkalmazottai vannak erős vevőkapcsolatokkal. A Merck és a Schering-Plough egyesülése új vevőközpontú eladási modell bevezetését igényli, ami biztosítani fogja a két társaság kereskedelmi szervezetének zökkenőmentes és hatékony integrációját. Az egyesített vállalat szélesebb termékportfoliója segíti majd eladási erőfeszítéseik hatékonyabbá tételét, annak a képességnek a további növelését, hogy elősegítsék azt, hogy az orvosok és az egészségügyi rendszer javítsa a betegek esélyeit. A Schering-Plough azt a kulcsfontosságú előnyt hozza el a Merck-nek, hogy figyelmét a különleges terápiás területre és a nemzetközi piacok megerősítésére koncentrálta.
- A megnövekvő globális jelenlét és a földrajzilag szerteágazó bevételi bázis: a Schering-Plough bevételének mintegy 70 százaléka az Egyesült Államokon kívül szerzett jövedelem; amiből évente mintegy 2 milliárd dollár a feltörekvő piacokról származik. Ez drámai mértékben megnöveli a Merck nemzetközi növekedési erőfeszítéseit, többek között arra, hogy a társaság a megcélzott feltörekvő piacokon elérje, hogy piaci részesedésében a legjobb 5 közé kerüljön. Az egyesített vállalatnak ágazat-vezető globális csapata lesz marketing- és kereskedő szakemberekből. Emellett egy földrajzilag sokkal szerteágazóbb üzleti összetétel jön létre; az egyesített vállalat bevételének várhatóan több mint 50 százaléka az Egyesült Államokon kívül keletkezik majd.
- Megnövekedett Termelési Képesség: A Merck és a Schering-Plough egyesített termelő tevékenysége jelentős mértékben megnöveli termelési lehetőségeit - újabb kapacitásokkal kibővítve az előre jelzett növekedés támogatását a biológia és a steril gyógyászat területén. A Merck még ennél is nagyobb szinergiák elérésére is képes lehet, amennyiben alkalmazza alaptermelési és forráskihelyező stratégiáját a megnövekedett tevékenységi körre is.
Az ügylet pénzügyi előnyei
- Erős pénzügyi profil: az egyesített vállalat 2008-as bevétele összességében eléri a 47 milliárd dollárt. Az ügylet után az egyesített vállalatnak erős mérlege lesz, amelyben a készpénz és befektetések egyenlege mintegy 8 milliárd dollárt tesz ki. A Merck abban bízik, hogy képes lesz fenntartani jelenlegi hitelbesorolását. Továbbá, az egyesített vállalat séles termékportfoliója várhatóan robosztus cash-flow képzésére teremt lehetőséget.
- Elkötelezettség a Merck osztalékának megtartására: a Merck igazgatótanácsa elkötelezte magát a jelenlegi szinten megmaradó osztalék folyósítására az ügylet lezárulta után is. A Merck jelenleg évente 1,52 dollár osztalékot fizet részvényenként, ami a konverziós bázison mintegy háromszoros növekedés a korábbi Schering-Plough részvényesek számára. Továbbá, az egyesített vállalat az ügylet lezárása után is folytatja a Merck részvény visszavásárlási programját.
- Jelentős költségmegtakarítás: a Merck arra számít, hogy 2011-ig komoly, évente mintegy 3,5 milliárd dolláros költségmegtakarítás érhető el. Ezek a költségmegtakarítások várhatóan az egyesített vállalat szinte minden területéről és a Merck/Schering-Plough Pharmaceuticals koleszteringyógyszer gyártó közös vállalat teljes integrációja révén jönnek össze. Ezek a költségmegtakarítások a két cégnél korábban már bejelentett költségcsökkentéseken felül jelentkeznek majd.
- Eredménynövekedés: a Merck előzetes becslései szerint az ügylet várhatóan mérsékelt gyarapodást eredményez majd az első teljes esztendőben, míg később jelentős növekedés forrása lehet.
- Képesség a beruházás maximális hozam érdekében történő optimalizálására: jelentős költségmegtakarítást várhatóan úgy lehet majd elérni, hogy kombinálni fogják a legjobb befektetési lehetőségeket, többek között a gyógyszerjelöltek kiválogatását a legvalószínűbb siker valószínűségével, valamint a különféle licenc lehetőségek kihasználását. A beruházások optimalizálásával az egyesített vállalat maximálni tudja stratégiai növekedési kezdeményezéseinek és kutatási-fejlesztési erőfeszítéseinek a hasznát annak érdekében, hogy megerősítsék a helyet az innováció élvonalában, és tovább erősítsék a tudományos és technológiai vezető pozíciót.
Vezetés és integráció
Az ügylet lezárultával az egyesített vállalat igazgatótanácsa a Merck jelenlegi igazgatótanácsából és a Schering-Plough jelenlegi igazgatótanácsának három tagjából áll majd. Az egyesített vállalat elnök-vezérigazgatója, igazgatótanácsának elnöke Richard T. Clark lesz. Fred Hassan, a Schering-Plough elnök-vezérigazgatója elkötelezettje marad a Schering-Plough folyamatosan erőteljes tevékenységének, és az ügylet lezárásig részese lesz az integrációs tervezésnek.
A Merck integrációs csapatát Adam Schechter, a Global Pharmaceuticals elnöke vezeti majd, akinek közvetlenül R.T. Clark lesz a felettese. A Schering-Plough integrációs csapatának vezetője Brent Saunders lesz, aki a társaság elnökhelyettese, és a Consumer Health Care ágazat elnöke; az ő közvetlen felettese F. Hassan lesz. A tehetségek megtartása mindkét vállalatnál kiemelt elsőbbséget élvez. Annak felismerésével, hogy az egyesülés egy sokkal nagyobb szervezetet hoz létre, a Merck várhatóan az egyesült vállalatban is megtartja majd a Schering-Plough alkalmazottainak túlnyomó többségét. Ezen kívül mind a Merck, mind pedig a Schering-Plough azonnali felvételi zárlatot rendelt el.
Az egyesített vállalat székhelye a New York állambeli Whitehouse Station lesz.
Pénzügyek
Az ügylet összesen mintegy 44 százalékban készpénz és 56 százalékban részvénycsomag bevonásával kerül elszámolásra. A készpénz rész finanszírozása 9,8 milliárd dollár értékben a meglévő készpénz állomány felhasználásával, 8,5 milliárd dollár értékben pedig a J.P. Morgan által biztosított forrás felhasználásával történik majd.
Az ügylet szerkezete
Az ügylet szerkezete úgynevezett fordított egyesülés , melyben a Schering-Plough, amelyet Mercknek keresztelnek át, tovább működik, mint nyilvános részvénytársaság. A cserearány a megegyezés értelmében 26,25 dollár, amelyből 10,50 dollár a készpénz, 15,75 dollár pedig Merck részvény, alapul véve a megelőző harminc kereskedési nap 27.3109 dolláros forgalommal súlyozott átlagárfolyamát. Az egyesülés után minden egyes Merck részvény automatikusan az egyesített vállalat részvényévé válik. A Schering-Plough részvényeseinek beváltása és a Merck részvények átalakítása az egyesített vállalat részvényeivé adómentes az Egyesült Államok szövetségi jövedelemadójának tekintetében. A Schering-Plough részvényesei adóalanyokká válnak annak a készpénznek a tekintetében, amit nyereségként realizálnak a részvénycsere során.
Irányszámok
A Merck megerősítette, hogy a teljes 2009-es esztendőre vonatkozó (a Merck & Co., Inc. által közölt) bevételi várakozásai 23.7 milliárd dollár és 24,2 milliárd dollár között alakulnak. Korábbi közlés szerint a jelenlegi információk alapján a bevétel e sáv alsó felében alakul majd. A társaság 2009-es egy részvényre jutó eredmény várakozásai (non-GAAP) 3.15 és 3.30 dollár között alakulnak - bizonyos tételek kihagyása mellett; míg a 2009-es egy részvényre jutó eredmény (GAAP) 2.95 és 3.17 dollár között alakulhat. Ezek az irányszámok magukban foglalnak mintegy 400-600 millió dollár adózás előtti terhelést, ami a társaság globális szerkezetátalakítási programjával kapcsolatos. Az irányszámok az ügylet hatásait egyáltalán nem tartalmazzák; az ügylet várhatóan a negyedik a negyedévben zárul.
A Merck célkitűzése egy részvényre jutó (non-GAAP) eredményének magas egyszámjegyű éves növekedési üteme 2009-től 2013-ig. Emellett 2013-ban a Merck célja csaknem 40 százalékos adózás előtti profitrés és mintegy 15 milliárd dollár szabad felhasználású cash-flow elérése. A bejelentett ügylet fényében a Merck ma kiadta 2013-as irányszámait, amelyek meghaladják a korábban kiadott egyedüli irányszámokat.
Engedélyek és zárlati idő
Az ügylethez szükség lesz a Merck és a Schering-Plough részvényeseinek jóváhagyására, valamint a zárlati feltételeknek történő megfelelésre és a felügyeleti engedélyezésre, beleértve a törvény (Hart-Scott-Rodino Antitrust Improvements Act of 1976) szerint alkalmazandó várakozási idő lejártát, valamint az Európai Közösség engedélyét a Közösség Egyesülési Szabályainak megfelelően, és bizonyos egyéb külföldi jogi feltételeket is. A Merck és a Schering-Plough várhatóan 2009 negyedik negyedében fejezhetik be az egyesülési ügyletet.
Tanácsadók
A J.P. Morgan működött közre, mint pénzügyi tanácsadó, és a Fried, Frank, Harris, Shriver & Jacobson LLP, mint jogi tanácsadó a Merck oldalán. A Goldman, Sachs & Co. és a Morgan Stanley volt a pánzügyi, a Wachtell, Lipton, Rosen & Katz a jogi tanácsadója a Schering-Plough-nak.
Konferencia hívás és webcast
A Merck és a Schering-Plough telefonos sajtókonferenciát tart 2009. március 9-én, EDT szerint 8:30-kor. A részvételhez a 800-399-0127 (nemzetközi hívás esetén +44 (0) 1452 589 088) telefonszámok hívása és a konferencia ID számának (89050874) ismerete szükséges.
A konferencia újrajátszása is elérhető lesz annak befejeződése után a lehető leghamarabb, és 2009, március 23. éjfélig (EDT). Ehhez a 800-642-1687 (nemzetközi: 706-645-9291) számok tárcsázása és konferencia ID számának (89050874) ismerete szükséges.
Továbbá audió webcast is elérhető lesz élőben és archiválva is a cégek weboldalainak (www.Merck.com és www.Schering-Plough.com) befektetői kapcsolatok oldalán, valamint egy közös weboldalon is, amelyet ma reggel nyitottak a cégek, és címe www.ANewMerck.com.
B-Roll információ
Richard T. Clark, a elnök-vezérigazgatói szövegének minőségi videóletöltésére a www.ANewMerck.com/media oldalról lesz lehetőség. R.T Clark áttekintést ad az ügyletről, beszél az egyesített vállalat termék portfoliójáról, a megnövekedett szervezet kutatási lehetőségeiről és a kapcsolat kihívásairól.
Műholdas kapcsolat a Merck B-Roll elérhetőségéhez 2009,. március 9., hétfőn
idő: 9:00 - 9:15 AM ET (DEDICATED)
koordináták: C-BAND: AMC
3/TRANSPONDER 14 / AUDIO 6.2 & 6.8 / DOWNLINK: 3980 (V)
idő: 1:30 - 1:45 PM ET (DEDICATED)
koordináták: C-BAND: AMC
3/TRANSPONDER 14 / AUDIO 6.2 & 6.8 / DOWNLINK: 3980 (V)
idő: 3:00 - 3:15 PM ET (DEDICATED)
koordináták: C-BAND: AMC
3/TRANSPONDER 14 / AUDIO 6.2 & 6.8 / DOWNLINK: 3980 (V)
Amennyiben kérdései lennének a B-Roll műholdas adással, hívja a (212)-812-7134 számot.
A Merck
A Merck & Co., Inc. globális kutatás-vezérelt gyógyszervállalat, amely a betegeket helyezi az első helyre. Az 1891-ben alapított Merck jelenleg kutat, fejleszt, gyárt és értékesít is olyan vakcinákat és gyógyszereket, amelyek ki nem elégített gyógyászati szükségleteket céloznak. A társaság nagy erőfeszítésekkel növeli gyógyszereinek elérhetőségét olyan távlati programok révén, amelyek nemcsak támogatják a Merck gyógyszereit, de segítik eljuttatásukat azok számára, akiknek szükségük van rájuk. A Merck non-profit szolgáltatásként ingyenes egészségügyi információt is kiad. További információk a www.merck.com weboldalon.
A Schering-Plough
A Schering-Plough innováció-vezérelte, tudomány-központú globális egészségügyi vállalat. Biofarmakológiai kutatásai és partneri együttműködései révén a Schering-Plough olyan gyógymódokat hoz létre, amelyek hozzásegítenek az élet megóvásához és a javításához szerte a világon. A társaság kutatási-fejlesztési platformokat alkalmaz a gyógyászatban, az állategészségügyben és a fogyasztói egészségügyi termékek gyártásában. A Schering-Plough víziója: Szerezz bizalmat, minden nap a doktoroktól, betegektől, vásárlóktól és részvényesektől; ezt szolgálják munkatársai szerte a világon.
A társaság központja a New Jersey államban lévő Kenilworth; weboldalának címe www.schering-plough.com.
(1) A vásárlás-elszámolási korrekciók, az átalakítási költségek, a felvásárlással kapcsolatos költségek és bizonyos egyéb meghatározó tételek nélkül.
(2) A ZETIA és a VYTORIN eladását jelenleg a Merck és a Schering-Plough közös vállalata, a Merck/Schering-Plough Pharmaceuticals végzi.
(3) Tükrözi a Merck és a Schering-Plough 2008-ban jelentett bevételét és az MSP vegyes vállalat bevételének 100 százalékát.
Előremutató megállapítások
Ez a sajtóközlemény előremutató megállapításokat tartalmaz a vonatkozó törvény (Private Securities Litigation Reform Act of 1995) értelmezése szerint. Ezek a megállapítások a Merck és a Schering-Plough vezetése jelenlegi várakozásain alapulnak, és ki vannak téve azoknak a kockázatoknak és bizonytalanságoknak, amelyek azt okozhatják, hogy a tényleges eredmények lényegesen eltérnek majd azoktól, amit ez a közlemény megfogalmaz. Az előremutató megállapítások tartalmazhatnak megállapításokat a termékfejlesztéssel, a termékek lehetőségeivel és a pénzügyi teljesítménnyel kapcsolatban is. Egyetlen előremutató megállapítást sem lehet garantálni, és a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előre jelzettől. A Merck és a Schering-Plough nem vállal felelősséget azért, hogy nyilvánosan javítsa ki az előremutató megállapításokat, akár új információk, akár jövőbeni események miatt vagy egyéb más okból. Az előremutató megállapítások, sok más bizonytalansággal együtt - melyek érintik a cégek üzleti tevékenységét, különös tekintettel a kockázatokra és a feltételes meghatározásokra - részletesen tanulmányozhatóak a társaságok üzleti jelentéseiben, kiemelten a 2008 december 31-én befejezett pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésekre, valamint a Form 10-Q és a Form 8-K időszaki jelentésekre, amelyek a cégeknél is elérhetőek a www.merck.com, illetve a www.schering-plough.com weboldalakon.
Kiegészítő információ
A tervezett ügylettel kapcsolatban a Schering-Plough kitölti majd a regisztrációs nyilatkozatot, beleértve a Merck és a Schering-Plough közös nyilatkozatát az értékpapírfelügyelet (SEC) számára. A befektetőket ösztönzik e nyilatkozatok elolvasására (mellékleteikkel együtt), met ezekben fontos információk lehetnek. A befektetők ezek ingyenes másolatait megszerezhetik, amikor elérhetővé lesznek - együtt a Merck és a Schering-Plough más információival - a SEC internet oldaláról(www.sec.gov). Ezek a dokumentumok ingyen beszerezhetőek a Schering-Plough Investor Relations weboldalán (www.schering-plough.com) vagy közvetlenül a Schering-Plough Investor Relations (Befektetői Kapcsolatok) osztályán, telefon: (908) 298-7436. A Merck anyagai ingyen elérhetőek a Merck Investor Relations weboldalán (www.merck.com) vagy közvetlenül a Merck titkárságán (Office of the Secretary), telefon: (908) 423-1000. A Merck és a Schering-Plough valamint az őket képviselő igazgatók és ügyvezetők valamint a vezetés más tagjai, és a résztvevők alkalmazottai valamennyien jogilag érintettek a Merck és a Schering-Plough részvényeseinek ügyeiben a tervezett ügylet vonatkozásában. A Schering-Plough igazgatóit és ügyvezetőit érintő információk tekintetében elérhető a társaság közgyűlési beszámolója (a SEC számára benyújtva 2008 április 23-án; a Merck igazgatóit és ügyvezetőit érintő információk tekintetében elérhető a társaság közgyűlési beszámolója (a SEC számára benyújtva 2008. február 25-én. További információk a tervezett ügylet lehetséges résztvevőnek érdekeiről a SEC számára a tervezett ügylettel kapcsolatosan beadott regisztrációs és közös nyilatkozatokban szerepelnek.
E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

