Az EIG Global Project Fund V elnevezésű alapja 1,1 milliárd USA dollár összegű forrást gyűjtött

A befolyt összeg a cég speciális hitelezési stratégiájának céljára gyűjtött 2,6 milliárd USA dollárnyi össztőke részét képezi

Előresorolt hitelekre összpontosító, piacvezető hitelezési platform

WASHINGTON--()--Az EIG Global Energy Partners (EIG) ma bejelentette az EIG Global Project Fund V (a továbbiakban "GPF" V vagy "az Alap") sikeres végső zárását. Az alap számára biztosított források összege elérte az 1,1 milliárd USA dollárt, amely mintegy 50%-kal meghaladta az alap tőkegyűjtését illetően célul kitűzött 750 millió USA dollárt. Az EIG-hez ugyanakkor további 1,5 milliárd USA dollár összegű tőke folyt be elkülönítetten kezelt számlákra, amely összeget a cég a GPF V befeketésekkel együtt fog befektetni. A GPF V 2019 júliusában lezajlott első zárása óta az EIG összesen 2,6 milliárd USA dollárnyi forrást gyűjtött közvetlen hitelezési stratégiája megvalósítása céljára. A GPF V az EIG energiaipari és infrastrukturális hitelezési és közvetlen kölcsönzési platformjának folytatásaként került létrehozásra. Az Alap világszerte eszközölt befektetései kiterjednek a teljes energiaágazatra (a kutatásra és kitermelésre csakúgy, mint a szállításra és tárolásra [azaz az ún. "midstream" tevékenységekre]), valamint az elektromosenergia- és a megújulóenergia-ágazatra, továbbá az ezekkel kapcsolatos infrastrukturális befektetésekre. A hitelezési stratégia végrehajtása céljára a forrásbiztosítási kötelezettségvállalások több mint 70%-át az USA-n kívüli székhellyel rendelkező befektetők tették, amely arány tükrözi az EIG üzleti tevékenységének globális jellegét.

Az EIG vezérigazgatója, R. Blair Thomas a következőket nyilatkozta: "Nagy örömünkre szolgál, hogy összetett globális befektetői körünk folyamatos támogatásának köszönhetően lezárhatjuk a GPF V-t. Forrásgyűjtési tevékenységünknek a jelenlegi helyzetben elért sikere ékes bizonyítéka annak, hogy befektetőink továbbra is bíznak szaktudásunkban, melyre alapozva képesek vagyunk azonosítani és kiaknázni a globális energiaipari és infrastrukturális értékláncban kínálkozó vonzó lehetőségeket. A tőke az energiaipar számára az élethez szükséges oxigént jelenti, és a GPF V készen áll arra, hogy hozzájáruljon az energiaipari és infrastrukturális projektek kivitelezése során felmerülő jelentős tőkeigény kielégítéséhez. Hatékony tőkegyűjtést és forrásazonosítást biztosító tapasztalatainknak és hozzáértésünknek, valamint globális platformunknak köszönhetően minden feltétel adott számunkra ahhoz, hogy ezt a gazdasági életet alapjaiban felforgató időszakot követően ki tudjuk majd aknázni a jövőben kínálkozó lehetőségeket."

Az EIG elnöke, Randy Wade hozzátette: "A GPF V lehetővé teszi az EIG számára, hogy folytassa az eddigi 20 év során a közvetlen hitelezés terén elért sikersorozatát. Most, amikor rendkívül nagy a tőke iránti kereslet, de számos hagyományos forrás nem érhető el, az Alap főként azokat a lehetőségeket kutatja, amelyek hozzájárulnak a szénalapú gazdaságnak egy fenntarthatóbb energiatermelésre való globális átállításához. Úgy véljük, hogy célirányos megközelítésünknek és a szektorális diverzifikációt előnyben részesítő stratégiánknak köszönhetően továbbra is képesek leszünk kiemelkedő megtérülést elérni az egyes piaci ciklusokban."

Az EIG GPF IV alapjának tőkegyűjtése során a befektetési ügynöki feladatokat a Credit Suisse látta el; az EIG jogi tanácsadója pedig a Kirkland & Ellis volt.

Amit az EIG Global Energy Partners -ről tudni kell…

Az EIG Global Energy Partners (EIG) az egyik vezető intézményi befektető, amely energiaipari és az energiaiparral kapcsolatos infrastrukturális projektekbe és vállalatokba való magánbefektetésekkel foglalkozik világszerte, és a 2020. március 31-i adatok szerint 22,4 milliárd USA dollár értékű eszközt kezel. 38 éves fennállása alatt az EIG 36 országban több mint 33,7 milliárd USA dollárt fektetett be az energiaszektorban lebonyolított 360 projektbe vagy energiaipari vállalatba. Az EIG ügyfelei közé tartozik jó néhány a legnagyobb amerikai egyesült államokbeli, ázsiai és európai nyugdíjbiztosítási programok, biztosítótársaságok, alapítványok és magánvagyon-kezelő alapok közül. Az EIG központja Washington, D.C.-ben található, és irodákat működtet Houstonban, Londonban, Sydney-ben, Rio de Janeiróban, Hongkongban és Szöulban. További információkért kérjük, látogasson el a www.eigpartners.com internetes oldalra.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Kapcsolat:
Sard Verbinnen & Co.
Kelly Kimberly / Brandon Messina
EIG-SVC@sardverb.com

Contacts

Kapcsolat:
Sard Verbinnen & Co.
Kelly Kimberly / Brandon Messina
EIG-SVC@sardverb.com