A dermatológiai kutatások iránti elkötelezettsége jegyében végzett tevékenységei részeként a Mary Kay a cég történetében először együttműködik az International Master Course on Aging Science szervezettel

DALLAS--()--A világ egyik leginnovatívabb szépségápolási vállalatának számító Mary Kay bejelentette, hogy partnerségi megállapodást kötött az International Master Course on Aging Science (IMCAS) elnevezésű szervezettel. Az IMCAS Franciaországban, Párizsban évente megrendezésre kerülő világkongresszusára idén január 30-a és február 1-je közt kerül sor. Az IMCAS 22. Világkongresszusán (IMCAS World Congress) a bőröregedés tudományának kiemelkedő képviselői, neves nemzetközi dermatológiai szakértők és plasztikai sebészek mutatják be, illetve oktatják a legfrissebb kutatásokon alapuló új módszereket azzal a céllal, hogy emeljék a dermatológiai és kozmetológiai eljárások szakmai színvonalát.

Az IMCAS 22. Világkongresszusán, amelyen ez évben várhatóan mintegy 12000 szakember vesz részt, 345 tudományos szekció keretében 800 elismert nemzetközi szakértő tart előadást vagy bemutatót, és az érdeklődők számos tanfolyamon és műhelyfoglalkozáson vehetnek részt, melyek kifejezetten azzal a céllal kerültek megtervezésre, hogy bővítsék és elmélyítsék a résztvevők szaktudását és fejlesszék szakmai készségeiket.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy továbbra is együttműködhetünk a globális tudományos közösséggel, és elkötelezettek vagyunk innovatív kutatási eredményeinknek a dermatológia és a bőröregedés szakértővel való megosztása iránt" - nyilatkozta Dr. Lucy Gildea, a Mary Kay Inc. tudományos vezetője. "Büszkék vagyunk arra, hogy meghívást kaptunk a konferencián való részvételre az IMCAS-től, amely a magas színvonalú plasztikai sebészeti és dermatológiai képzés iránti elkötelezettségének köszönhetően világszerte igen nagy presztízsnek örvend."

Dr. Michelle Hines, a Mary Kay termékfejlesztési igazgatója felkérést kapott, hogy tartson előadást a vegyi anyagokkal kozmetikusok által, illetve otthon végzett bőrhámlasztás témájában az IMCAS Akadémia egyik rendezvényén, amelyen számos neves szakértő előadására kerül sor.

Az IMCAS 1994-ben jött létre Párizsban, Franciaországban plasztikai sebészeti és dermatológiai kongresszusként. Az IMCAS már megalapításától kezdve arra törekedett, hogy áthidalja a plasztikai és helyreállító sebészet, illetve a bőrgyógyászat közti szakadékot, és szinergiák elérése révén összekapcsolja e két területet. A szervezet küldetésének tekinti, hogy lehetővé tegye az esztétikai bőrgyógyászattal foglalkozó szakemberek számára a magas minőségi színvonalú tudományos tartalmakhoz való igény szerinti hozzáférést. Az IMCAS nemrégiben indította el IMCAS Academy elnevezésű e-tanulási platformját, amely az előfizetők számára azonnali hozzáférést biztosít oktató videókhoz, tudományos anyagokhoz, szakmai interjúkhoz és számos egyéb szakmai tartalomhoz.

További információkért az IMCAS-ről kattinson a következő linkre: https://www.imcas.com/en

Amit a Mary Kay-ről tudni kell…

Több mint 55 évvel ezelőtt Mary Kay Ash, egyikeként azoknak a nőknek, akiknek sikerült áttörni a nők vezető pozíciókba kerülését akadályozó, sokszor "láthatatlan" korlátokat, három cél teljesítését tűzte ki az általa létrehozott szépségápolási cég elé: biztosítson ígéretes lehetőségeket a nők számára, gyártson ellenállhatatlan termékeket és tegye jobbá a világot. Ez az álom szolgált alapul annak a ma már több milliárd dolláros bevételt elérő vállalatnak a felépítéséhez, amely mintegy 40 országban több millió független szépségápolási tanácsadó munkatárs közreműködésével értékesíti termékeit. A Mary Kay elkötelezett a szépségápolási termékek tudományos alapjait biztosító kutatások és innovatív bőrápolási, dekorkozmetikai és táplálékkiegészítő termékek és illatszerek előállítása iránt. A Mary Kay elkötelezett a nők és családjuk szerepvállalásának támogatása iránt, és ennek érdekében szerte a világon együttműködik különféle szervezetekkel, főként olyan területekre összpontosítva erőfeszítéseit, mint a rákkutatás, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak védelme, a közösségi életterek szépítése és a gyermekek támogatása álmaik elérésében. Mary Kay Ash eredeti elképzelése továbbra is fényesen ragyogó vezércsillag számunkra - és ennek az elképzelésnek a megvalósításához minden egyes eladott rúzs egy lépéssel közelebb juttatja cégünket. További információkért látogasson el honlapunkra a következő internetes címen: MaryKay.com.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Mary Kay Inc. Corporate Communications
marykay.com/newsroom
972.687.5332 or media@mkcorp.com

 

Contacts

Mary Kay Inc. Corporate Communications
marykay.com/newsroom
972.687.5332 or media@mkcorp.com