A WeWork hírt adott a SoftBank Csoport által nyújtott 1,5 milliárd USA dollár értékű forrásra vonatkozó ügylet lezárásáról és az igazgatótanács összetételét, illetve a vállalatirányítást érintő változások hatályba lépéséről

New York és Tokió--()--A The We Company (a továbbiakban: "WeWork" vagy a "Vállalat") és a SoftBank Group Corp. (a továbbiakban: "SoftBank") ma bejelentette, hogy a WeWork 1,5 milliárd USA dollár összegű forrást kapott a Vállalatnak nyújtandó, a WeWork részvényesei által jóváhagyott, részvényenként 11,60 USA dollár értékű kifizetés előrehozásának eredményeként. A SoftBank által biztosított 1,5 milliárd USA dollár értékű összegre vonatkozó tranzakció lezárásával kapcsolatosan a mai nappal hatályba lépett több, a vállalat irányítását érintő változás is, ideértve a WeWork igazgatótanácsának átalakítását.

Ahogyan az már korábban bejelentésre került, az 1,5 milliárd USA dollár összegű kifizetés és a vállalatirányítási változások annak a WeWorkkel kötött, a WeWork részvényesei által most jóváhagyott megállapodásnak az értelmében kerülnek végrehajtásra, amely alapján a SoftBank jelentős forrásokat biztosít a Vállalat számára. A finanszírozási csomagnak részét képezi 5 milliárd USA dollár értékben hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok új kibocsátása is.

Az az 1,5 milliárd USA dollárnyi forrás, amelyet ma a WeWork számára a SoftBank biztosított, lehetővé teszi a Vállalat számára a további fejlődést, és egyben igazolása annak, hogy a SoftBank továbbra is hisz a vállalkozás sikerében" - fejtette ki Marcelo Claure, a WeWork igazgatótanácsának ügyvivő elnöke. "A WeWork vezető innovátori szerepet játszik egy több billiárd USA dollár forgalmú iparágban, és ez a finanszírozási csomag lehetővé teszi a vállalat számára, hogy gyorsabban haladjon a nyereségesség és a szabadcashflow-termelés felé vezető úton. Szeretném megköszönni a vezetőségnek, az egész WeWork csapatnak, tagjainknak, bérbeadóinknak és közösségeinknek szerte a világon a számunkra biztosított folyamatos támogatást és az irántunk megnyilvánuló elkötelezettséget."

Claure hozzátette: "A SoftBank sikerünkbe vetett hitét igazoló befektetésével együtt működési támogatásban is részesülünk és jobb vállalatirányítás válik lehetővé a cég számára. Az igazgatótanács kibővítése nyomán várhatóan két újabb igazgató kerül kinevezésre az igazgatótanácsba a közeljövőben."

A WeWorkkel kötött, korábban már bejelentett megállapodás értelmében, illetve az 1,5 milliárd USA dollár összegű fizetési kötelezettségvállalás teljesítésének előrehozatalára irányuló ügylet lezárásával kapcsolatosan több vállalatirányítási változás is azonnal hatállyal megvalósításra került. Megtörtént a WeWork igazgatótanácsának 10 tagú testületté való kibővítése, amely egyelőre a következő tagokból tevődik össze:

  • A SoftBank vagy a SoftBank Vision Fund által kijelölt öt igazgató, ideértve Ron Fishert, Marcelo Claure-t, Steven Langmant és két további, egy későbbi időpontban megnevezendő igazgatót;
  • A meglévő befektetők által kinevezett két igazgató, azaz a Benchmark Capital kijelölt Bruce Dunlevie és a Hony Capital által kijelölt John Zhao;
  • A WeWorkkel kapcsolatban nem álló, két független igazgató: Jeff Sine és Mark Schwartz; valamint
  • Az igazgatótanács Különleges bizottsága (Special Committee) által kinevezett egy igazgató: Lew Frankfort.

A vállalatirányítást érintő, mai nappal hatályba lépett egyéb változások közé tartoznak az alábbiak:

  • Marcelo Claure ma kinevezésre került az igazgatótanács ügyvezető elnöki posztjára.
  • Adam Neumann igazgatótanácsi megfigyelő szerepet fog betölteni és az igazgatótanács Adam Neumann részvényeivel kapcsolatosan szavazati jogot kapott.

Amit a SoftBank Csoportról tudni kell…

A SoftBank Csoport globális technológiai vállalatcsoport, amelynek célja az információs forradalom előrevitele. A SoftBank Csoport holding vállalata a SoftBank Group Corp. (TOKYO: 9984), és globális vállalatportfóliójában fejlett távközlési, internetszolgáltató, mesterséges intelligenciával foglalkozó, okosrobotokat fejlesztő, a dolgok internete (IoT) terén tevékenykedő, és tiszta energiát előállító technológiai szolgáltató cégek található. 2016 szeptemberében a világ egyik első félvezető chiparchitektúrákat fejlesztő vállalata, az Arm Limited csatlakozott a SoftBank Csoporthoz. A SoftBank Group Corp. befektetési karja a SoftBank Vision Fund (SoftBank Vision Alap), amely mintegy 100 milliárd USA dollárt tervez befektetni olyan globális vállalkozásokba és technológiákba, amelyek a SoftBank Vision Fund hite szerint lehetővé teszik az információs forradalom következő szakaszába lépést. További információkért kérjük, látogasson el a következő internetes címre_ https://group.softbank/en/.

Amit a WeWorkről tudni kell…

A WeWork szerte a világon munkavégzési helyszínt, támogató közösséget és számos szolgáltatást biztosít tagjai (azaz bérlői) számára mind fizikai, mind virtuális síkon. A WeWork küldetése egy olyan világ kialakítása, ahol az emberek nem csak a megélhetésért dolgoznak, hanem a munkájukon keresztül alakítják az életüket. 2019 második negyedévében a WeWork 528 helyszínnel rendelkezett több mint 111 nagyvárosban, 29 országban. 527000 tagunk közt megtalálható számos, különféle iparágakba tartozó globális vállalat, ideértve a Fortune magazin 500 legnagyobb céget felsoroló listáján szereplő nagyvállalatok 38%-át is. Cégünk elkötelezett aziránt, hogy tagjai szájára szerte a világon minél alacsonyabb áron minél jobb napi munkavégzést tegyen lehetővé.

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

SoftBank:
sbpr@softbank.co.jp
+81 3 6889 2300

vagy

Ben Spicehandler / Emily Claffey / Hannah Dunning
Sard Verbinnen & Co
212.687.8080

WeWork:
Gwen Rocco / Erin Clark
press@wework.com

vagy

Joele Frank / Meaghan Repko
Joele Frank, Wilkinson Brimmer Katcher
212.355.4449

Contacts

SoftBank:
sbpr@softbank.co.jp
+81 3 6889 2300

vagy

Ben Spicehandler / Emily Claffey / Hannah Dunning
Sard Verbinnen & Co
212.687.8080

WeWork:
Gwen Rocco / Erin Clark
press@wework.com

vagy

Joele Frank / Meaghan Repko
Joele Frank, Wilkinson Brimmer Katcher
212.355.4449