A Belmond bejelentette, hogy a részvényesi érték növelése érdekében felülvizsgálja stratégiáját

Hamilton, Bermuda--()--A Belmond Ltd. (NYSE: BEL), amely 24 országban 46 luxushotel és étterem tulajdonosa, résztulajdonosa vagy működtetője, és több, vonatutakat és folyami hajóutakat szervező utazási ügynökség birtokosa, ma bejelentette, hogy a részvényesi érték növelése céljából igazgatótanácsa a cég lehetséges stratégiai alternatíváinak átfogó áttekintését kezdeményezte.

A Belmond ikonikus szállodái közé tartozik a Belmond Hotel Cipriani Velencében, a Belmond Hotel Splendido Portofinóban, a Belmond Copacabana Palace Rio de Janeiróban, a Belmond Le Manoir aux Quat'Saisons Oxfordban, a Belmond Grand Hotel Europe Szentpétervárott, a Belmond El Encanto Santa Barbarában, továbbá a Belmond tulajdona a legendás New York-i '21' Club étterem is.

"Az igazgatótanács elkötelezett az iránt, hogy a cég olyan stratégiát kövessen, amely a legjobban szolgálja a Belmond részvényeseinek érdekeit. Ennek megfelelően részletesen áttekintjük a vállalat előtt nyitva álló stratégiai, operatív és pénzügyi lehetőségek teljes körét, ideértve a cég esetleges értékesítését is" - fejtette ki Roland Hernandez, az igazgatótanács elnöke. "Hosszú távú stratégiai céljaink teljesítése terén jelentős sikereket értünk el: növeltük a bevételeket, kiterjesztettük a márka ismertségét és megerősítettük globális pozícióinkat. Úgy véljük, most van itt az ideje annak, hogy áttekintsük stratégiánkat, és megvizsgáljuk, hogyan növelhetnénk tovább a részvényesi értéket a Belmond kivételes és egyedi, ikonikus szállodái kínálta lehetőségek és a szerte a világon birtokolt erős piaci pozícióink kiaknázásával."

A stratégia felülvizsgálatának kimenetelét és lezárásának időpontját illetően nem tudunk konkrét információkkal szolgálni. A vállalatnak nem áll szándékában további tájékoztatást adni a felülvizsgálatról addig, amíg az be nem fejeződik, vagy amíg a vállalat úgy nem dönt, hogy az arra vonatkozó tájékoztatás szükséges vagy hasznos.

Az igazgatótanács megbízta a Goldman Sachs & Co. LLC-t és a J.P. Morgan Securities LLC-t, hogy pénzügyi tanácsadóként támogassák a felülvizsgálatot, a Weil, Gotshal & Manges LLP-t pedig felkérte, hogy jogi tanácsaival segítse a vállalatot a stratégia áttekintése során.

Amit a Belmond Ltd.-ről tudni kell…

A Belmond (belmond.com) számos különleges szállodát birtokol és működtet szerte a világon, és az általa nyújtott utazási szolgáltatásokat igénybe vevők a Föld leginspirálóbb és legérdekesebb helyszíneire juthatnak el. A vállalat, amely több mint 40 éve a velencei Belmond Hotel Cipriani megvásárlásával kezdte meg működését, ma már 46 egyedi és kivételes hotelt birtokol, és a világ legnépszerűbb helyszíneire vonatutakat és folyami hajóutakat szervező ügynökségek tulajdonosa. Legújabb szállodáját a tervek szerint 2018-ban nyitja meg Londonban. Szállodái közt a nagyvárosok nevezetességeinek számító épületektől kezdve az eldugott vidéki "ékszerdobozokig" számos különféle hotel megtalálható, köztük például a Belmond Grand Hotel Europe Szentpétervárott, a Belmond Copacabana Palace Rio de Janeiróban; a Belmond Maroma Resort & Spa a Maja Rivierán és a Belmond El Encanto Santa Barbarában. A Belmond ugyanakkor szafariutakat is szervez, hét luxusvonatjáratot üzemeltet (köztük a Venice Simplon-Orient-Express-t), továbbá két folyami sétahajó-járatot. A Belmond működteti a '21' Clubot is, amely New York egyik legnevezetesebb éttermének számít. További információk a vállalatról a következő internetes címen találhatók: investor.belmond.com.

Óvatosságra intő figyelmeztetések

Az ebben a sajtóközleményben szereplő egyes állítások az Amerikai Egyesült Államok Magánértékpapírokra vonatkozó peres eljárások reformjáról szóló 1995. évi törvénye (Private Securities Litigation Reform Act of 1955) értelmében előremutató állításoknak minősülnek. Ezek közé tartoznak a vállalat stratégiájának felülvizsgálatával kapcsolatos azon állítások is, amelyek nem korábbi tényadatokon alapulnak, és ezért különféle kockázatokat és bizonytalansági tényezőket foglalnak magukban. Ezek az állítások, amelyek a vezetőségnek a jövőbeli fejleményekről alkotott jelenlegi várakozásait és nézeteit tükrözik, nem tekinthetők garanciának a vállalat teljesítményére nézve, és olyan bizonytalansági tényezők és kockázatok tárgyát képezik, amelyek hatására a tényleges eredmények jelentős mértékben eltérhetnek az előremutató állításokban leírt eredményektől. Azok közé a tényezők közé, amelyek következtében az előremutató állításokban kifejezett vagy vélelmezett eredmények és teljesítmény eltérhetnek a tényleges eredményektől és teljesítménytől, tartoznak, többek közt, a jelen sajtóközleményben és szóbeli nyilatkozatokban említett tényezők, a vállalat képessége arra, hogy sikeresen megvalósítsa három célkitűzésből összetevődő növekedési stratégiáját, a terrorista cselekményeknek és az azok által kiváltott rendőrségi vagy katonai intézkedéseknek az utazási és szabadidős tevékenységek piacára gyakorolt esetleges jövőbeli hatásai, az ügyfelek igényeinek változásai és a versenyképességgel kapcsolatos megfontolások, az elért bevételek negatív eltérése a tervezettől a szállodai és egyéb foglalások számának várt számoktól való elmaradása, illetve a tervezett ingatlanértékesítések sikertelensége miatt, az áremelések fenntartásának, illetve a költségek csökkentésének sikertelensége, az utazásokra és a vállalat üzemi költségeire negatív hatást gyakorló üzemanyagár-emelkedések, a kamatlábak és valutaárfolyamok ingadozásai, az esetleges jövőbeli felvásárlásokra, lízing- és értékesítési ügyletekre, harmadik felekkel kötendő kezelési szerződésekre, adósságrefinanszírozásra, tőkeberuházásokra és akvizíciókra vonatkozó tárgyalások sikertelensége és így ezen ügyletek meghiúsulása, a hitelek tervezett csökkentésének sikertelensége, illetve a hitelmegállapodások alapján fennálló tartozások elengedésére vagy a megállapodások módosítására vonatkozó esetleges jövőbeli kérések bankok általi megtagadása, megfelelő tőkeforrások rendelkezésre állása és a finanszírozási feltételek elfogadható volta, a vállalat által megkapott építési engedélyek esetleges visszavonása vagy módosítása és építési késedelmek a bővítést célzó projektek során, javítások vagy felújítás miatt bezárt létesítmények újranyitásában bekövetkező késedelmek és esetleges költségtúllépések, a turizmus és az üzleti utazások terén bekövetkező változások, illetve a keresletben érvényesülő idényjelleg, hátrányos helyi időjárási körülmények, a vállalat márkáira vonatkozó tulajdonjogával kapcsolatosan harmadik felek által kezdeményezett jogi eljárások, a vállalat technológiai rendszerek megfelelő működésétől való függése, illetve a vállalat képessége új technológiai rendszerek kifejlesztésére, olyan változó globális vagy regionális gazdasági feltételek és visszaesések a pénzpiacokon, amelyek a keresletet hátrányosan befolyásolhatják, jogi vagy szabályozó hatósági eljárások, politikai fejlemények (ideértve a politikai helyzet alakulását Ukrajnában, Brazíliában és Peruban, a regionális eseményeket Mianmarban, az Európai Unióból való kilépés miatt az Egyesült Királyságban és a bevándorlási és kereskedelmi politika változásai és az Adócsökkentésről és munkahelyteremtésről szóló 2017. évi törvény hatásai miatt az Amerikai Egyesült Államokban, és ezeknek a regionális eseményeknek a helyi és globális gazdaságra, átváltási árfolyamokra és jelenlegi és jövőbeli keresletre gyakorolt hatása), fenyegető vagy tényleges járványok, fertőző betegségek és vírusok terjedése (mint például a Zika vírus, amely befolyásolhatja a

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendo a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.

Contacts

Belmond Ltd.
Befektetők:

Martin O'Grady, +44 203 117 1333
Executive Vice President, Chief Financial Officer
martin.ogrady@belmond.com
vagy
James Costin, +44 203 117 1325
Group Financial Controller and Director of Investor Relations
james.costin@belmond.com
Média:
Jocelyn Betts, +44 203 117 1362
Corporate Communications Director
jocelyn.betts@belmond.com
vagy
Sard Verbinnen & Co
USA és nemzetközi:
George Sard / Robin Weinberg / Stephen Pettibone, +1 212 687 8080
vagy
Egyesült Királyság és nemzetközi:
Jon Aarons / Conrad Harrington, +44 20 7467 1050

Contacts

Belmond Ltd.
Befektetők:

Martin O'Grady, +44 203 117 1333
Executive Vice President, Chief Financial Officer
martin.ogrady@belmond.com
vagy
James Costin, +44 203 117 1325
Group Financial Controller and Director of Investor Relations
james.costin@belmond.com
Média:
Jocelyn Betts, +44 203 117 1362
Corporate Communications Director
jocelyn.betts@belmond.com
vagy
Sard Verbinnen & Co
USA és nemzetközi:
George Sard / Robin Weinberg / Stephen Pettibone, +1 212 687 8080
vagy
Egyesült Királyság és nemzetközi:
Jon Aarons / Conrad Harrington, +44 20 7467 1050