A PPG sikeresen végrehajtotta újabb COLORFUL COMMUNITIES projektjét egy kecskeméti általános iskolában

PITTSBURGH--()--A PPG (NYSE:PPG) ma bejelentette, hogy sikeresen megvalósította COLORFUL COMMUNITIES™ (SZÍNES KÖZÖSSÉGEK) elnevezésű programjának legújabb projektjét Kecskeméten, ahol a vállalat a Corvin Mátyás Általános Iskola tantermeinek felújításában nyújtott segítséget. A Colorful Communities program keretében a PPG önkéntesei a cég pénzügyi támogatásával és a cég termékeinek felhasználásával színt és életet igyekeznek vinni a cégnek otthont adó közösségek környezetébe szerte a világon, többek közt Kecskeméten is, ahol a PPG 33 munkavállalót foglalkoztató gépjárműipari kiszolgáló egysége található.

A projekt első napján több mint 140 önkéntes (PPG alkalmazottak és helyi lakosok) gyűlt össze, akik összesen három napot töltöttek az iskola négy osztálytermének, négy öltözőjének és játszóterének megszépítésével. A PPG több mint 20000 USA dollárt biztosított a projekt kivitelezésére, ideértve az összesen több mint 460 liter Héra® Prémium vízbázisú, beltéri falfestéket és Trinát® Aqua zománcfestéket.

A Corvin Mátyás Általános Iskolában évente 700 tanuló végzi tanulmányait. A Colorful Communities projekt során több mint 2000 négyzetméternyi falfelület (és mennyezet) került átfestésre az iskolában, és a játszótér is új színekben pompázik.

„Kecskemét fontos helyszín a PPG számára, és nagy örömünkre szolgált, hogy együtt dolgozhattunk a közösség önkénteseivel egy olyan világosabb, tisztább és vonzóbb környezet kialakításában, amelyben jól érzik magukat a diákok és tanáraik” – mondta Antonio Puzio, a PPG termékmenedzsere, az OPTIMA EMEA, és a Daimler közép-európai ügyfélmenedzsere. „Nagy büszkeséggel töltött el, hogy ilyen sok alkalmazottunk jelentkezett a projektben való részvételre. A projekt néhány napja alatt sikerült minden kitűzött feladatot elvégezni, és nagy várakozással tekintünk további olyan projektek elé, melyeket szintén a helyi közösséggel együttműködve szeretnénk megvalósítani.”

Colorful Communities program a PPG helyi közösségek támogatására irányuló saját kezdeményezése, melynek célja, hogy védjék és megszépítsék a PPG tevékenységének keretéül szolgáló környezetet szerte a világon. A program keretében a PPG közösségek segítése iránti elkötelezettsége jegyében a cég alkalmazottai önkéntes munkával, a vállalat pedig PPG termékek adományozásával járul hozzá a közösségi környezet megújításához, a közösségi terek átalakításához. 2015-ben és 2016-ban a PPG mintegy 60 Colorful Communities projektet hajtott végre, és 2017-ben a tervek szerint mintegy 75 további projektre kerül sor.

A PPG és a PPG Alapítvány célja, hogy színt és életet vigyen a PPG-t befogadó közösségek életébe a világ minden táján. 2016-ban 25 országban több mint 9,8 millió USA dollárral támogattunk több száz helyi közösségi szervezetet. A bevonó festékeket és különleges festőanyagokat gyártó ágazatokban megvalósuló oktatási célú projektek finanszírozása révén hozzájárulunk a jól képzett munkavállalók számának növeléséhez és a jövő innovátorainak fejlesztéséhez. Ugyanakkor a PPG alkalmazottai önkéntes munkájának és jótékony célú adományozásainak támogatásával lehetővé tesszük, hogy hozzájáruljanak számukra fontos közösségi célok megvalósításához. További információkért kérjük, látogassanak el a www.ppgcommunities.com weboldalra, vagy kövessenek minket a Twitteren: @PPG_Communities.

A PPG KÜLDETÉSE: WE PROTECT AND BEAUTIFY THE WORLD™

A PPG-nél (NYSE:PPG) a cég küldetéséhez (WE PROTECT AND BEAUTIFY THE WORLD™ [VÉDJÜK ÉS MEGSZÉPÍTJÜK A VILÁGOT]) híven mi folyamatosan azon dolgozunk, hogy kiemelkedő minőségű festékek, bevonatok és anyagok kifejlesztésével továbbra is kiérdemeljük azt a bizalmat, amellyel vevőink már több mint 130 éve viseltetnek termékeink iránt. Elkötelezett munkával és kreatív megoldásokkal igyekszünk segíteni ügyfeleinket az előttük álló kihívások legyőzésében, szorosan együttműködve velük a megfelelő út megtalálásában. Cégünk központja Pittsburgh-ben található, és szerte a világon több mint 70 országban működtetünk gyártóüzemeket és innovációs egységeket. 2016-ban nettó értékesítési árbevételünk 14,3 milliárd USA dollárt tett ki. Számos területen állunk ügyfeleink rendelkezésére, ideértve az építőipart, a fogyasztásicikk-gyártást, a termelőipart, a szállítási ágazatot és a másodlagos (szolgáltatási) piacokat. További információkért kérjük, látogassanak el honlapunkra: www.ppg.com.

A We protect and beautify the world és a Colorful Communities a PPG Industries Ohio, Inc. védjegye. A PPG Logo a PPG Industries Ohio, Inc. bejegyzett védjegye.

A Héra és a Trinát a PPG Trilak Kft. bejegyzett védjegye.

Contacts

PPG médiakapcsolatok:
Mark Silvey
Corporate Communications
+1-412-434-3046
silvey@ppg.com
www.ppgcommunities.com

Contacts

PPG médiakapcsolatok:
Mark Silvey
Corporate Communications
+1-412-434-3046
silvey@ppg.com
www.ppgcommunities.com